Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Érdemes odafigyelni a számítógépes munka egészségkárosító hatásaira is

Amit a számítógépes munkahelyekről tudni kell – címmel kétnapos rendezvény zajlott a Németh László Városi Könyvtárban. Az interaktív bemutató során a számítógépes munkahelyek egészségmegőrző kialakítási gyakorlatáról tájékozódhattak az érdeklődők.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának támogatásával interaktív bemutató keretében olyan szempontokra hívták fel a figyelmet, amelyekre oda kell figyelni egy megfelelően kialakított számítógépes munkahely létrehozása során. A rendezvény négy nappal ezelőtt Szegedről indult, majd Makó után Vásárhelyen, a Németh László Városi Könyvtár olvasótermében jártak a 10 állomásból álló turné részeként.

A bemutatón 10 számítógépes munkahelyet állítottak össze, amelyben az egészségbarát, és az egészségre káros elrendezésekre, eszközökre is példát hoztak.

– A fő hatások az ülő munka miatt a vázizomzatot és a csontozatot érintik. Gerincsérv alakulhat ki, izomlemerevedések a hátban, a csípőben és a lábakban, a nyakban. A karfa nem megfelelő kialakítása ízületi problémákat okozhat, továbbá ha a monitor nem megfelelő, rosszul van elhelyezve, sokat kell fókuszálni a szemnek, akkor ez a szemet nagyon megterheli – mondta Kirics Tibor szakértő.

Az egészséges számítógépes munkahelyen alacsony sugárzású, használójával optimális távolságban, szembe helyezett LCD monitor, monitorszűrő, vagy védőszemüveg kíméli a szemet, a csuklót pedig ergonómiai billentyűzet. Állítható magasságú asztal alkalmazkodik a használó testarányaihoz, megfelelő deréktámaszt adó speciális szék, vagy legalábbis az irodai székre illeszthető gerinctámasz tartja a gerincet, amelyhez lábtartó is dukál. Léteznek olyan ülőalkalmatosságok is, amelyeket csak egy-két óráig célszerű használni, ám ezalatt az egész izomzatot átmozgatják.

– Van három aktív eszközünk, az egyik az ülőlabda, amely kimondottan azért jó, mert rákényszeríti a használót, hogy egyenes testtartással üljön, erősíti, és mozgásban tartja a hátizmokat. Nagyjából ugyanez a célja a térdeplőszéknek és a nyeregszéknek is – mondta Kirics Tibor.

Egy 1999-es rendelet írja elő a számítógépes munkahelyek kialakításának minimális követelményeit, amelybe az egészségvédelem is beletartozik.