Fokozott közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és bűnügyi akció zajlott szombaton éjszaka a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság illetékességi területén.
Az ellenőrzésben a vásárhelyi, makói és szegedi rendőrök mellett a Munkavédelmi
Felügyelőség, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a helyi önkormányzat
munkatársai is részt vettek.
A fokozott ellenőrzés célja az ittas járművezetők és a
közlekedési szabálysértések elkövetőinek kiszűrésén túl a szombat éjszaka
szokásos garázda cselekmények megelőzésére is kiterjedt. Az akció során a
rendőrök 22 vásárhelyi szórakozóhelyet ellenőriztek, több mint kétszázötven
embert igazoltattak.
A razzia eredményeként a Munkavédelmi Felügyelőség és a
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság két-két hellyel szemben kezdeményezett eljárást
különféle szabálytalanságok miatt, míg a Polgármesteri Hivatal munkatársai egy
vendéglátóhely vonatkozásában tapasztalták a nyitva tartásra vonatkozó rendelet
be nem tartását.
Az egyik szórakozóhelyről egy embert előállítottak az
egyenruhások, mivel a rendőrorvos véleménye szerint kábítószer hatása alatt
állt. Az elvégzett immunkémiai gyorsteszt igazolta is a gyanút.
A rendőrök a
közúti ellenőrzések során valamennyi sofőrrel szondát fújattak, ami egy
segéd-motorkerékpáros és két autós vonatkozásában jelzett alkoholfogyasztást. A
vezetői engedélyeket a helyszínen elvették, ez alól a kétkerekű vezetője volt a
kivétel, mivel ő azzal sem rendelkezett.
Közúti szabálysértések miatt kilenc
fővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, míg 23 ember ellen szabálysértési
feljelentést tettek. Ezek között a közlekedési kihágások elkövetőin túl olyan is
volt, aki közterületen végezte el a dolgát. A fokozott ellenőrzés során három
kerékpárost jelentettek fel a rendőrök, ők valamennyien ittasan bicikliztek a
városban.
A hajnalig tartó fokozott ellenőrzésben 20 rendőr vett
részt.
(Forrás: www.police.hu)