Kiváló eredményeket
értek el a Hódmezővásárhelyi Szenior Úszók Szarvason. A HSÚVC versenyzői nyolc
első helyezést, hét második helyet szereztek meg és öt versenyzőjük állhatott a
dobogó harmadik fokára.
Senior Úszóverseny zajlott
Szarvason, amely után a vásárhelyi senior úszók csapatának eredménylistáján
összesen 20 megszerzett érem szerepel: nyolc arany, hét ezüst és öt bronz.
Paku Zoltán az 50 méteres
versenyszámban pillén, gyorson és háton szerzett első helyet, Zenke József 50
gyorson aratott győzelmet, pilleúszásban pedig 25 és 50 méteren második helyen
zárt. Faragó Attila az 50 méteres pille versenyszámban győzedelmeskedett,
ugyanő egy ezüst és két bronzérmet is a magáénak tudhat. Lantos Erika 100
gyorson és Krámli István 50 háton szintén a dobogó legfelső fokára állhattak.
Tóth László, Molnár Ernő és Paku Mária szintén kiváló eredményekkel; ezüst,
illetve bronzérmekkel térhettek haza.
A klub versenyzői jelenleg
gőzerővel készülnek a IX. Nemzetközi Szenior Úszóversenyre, mely 2011. november
12-én és 13-án kerül megrendezésre a Gyarmati Dezső Sportuszodában.