Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Éremeső a vásárhelyi úszóknak

Harmincötödik alkalommal rendezték meg
Békéscsabán a Viharsarok kupa elnevezésű úszó versenyt. A vásárhelyi tehetségek
a tekintélyes éremkollekció begyűjtése mellett két egyéni különdíjat is
kiérdemeltek.

A Hód Úszó SE népes csapattal szerepelt a
nagy hagyományokkal rendelkező, rangos versenyen. A klub úszói összesen
tizennyolc érmet és számos előkelő pozíciót értek el. A legjobban Batancs
Flórának sikerült ez a verseny, hiszen négy első, valamint egy második
helyezéssel az 1995-ös korosztály legjobbja lett. Keresztesi Márkó két számban
győzött, egyben pedig második lett, míg Vinnai Viktor három távon is
másodikként ért célba. A további dobogós helyezésekről Csényi Lívia, Gódor
András, Kovács Norman, Martonosi Árpád, Lehoczki Patrik és Süli Ákos gondoskodott.
A 2009-es év utolsó erőpróbájára Tóth Tibor és Kőhegyi Ferenc készítette fel a
versenyzőket.

A másik vásárhelyi úszó egyesület, a HSÚVC
nem olyan népes csapattal, de szintén igen eredményesen szerepelt a békéscsabai
viadalon. Ez elsősorban Gábor Tamásnak köszönhető, hiszen négy arany-, valamint
két ezüstérmet szerzett, ezzel korosztályában ő is a Viharsarok-kupa
legjobbjának bizonyult. Az erőpróbán Szabó Sebastian is gondoskodott dobogós
helyezésről, vagyis sikerekkel zárták az évet Bán Sándor tanítványai is.

Megszakítás