Két versenyen is jól teljesítettek a Hód
Úszó SE fiatal tehetségei: Kecskeméten regionális erőpróbán, míg Egerben az
Agria Sprint kupán.
A Bács-Kiskun megyei viadal az idény második
erőfelmérője volt. A vásárhelyi egyesület kilenc versenyzője lépett rajtkőre, végül
összesen tizenegy érmet szereztek Tóth Tibor és Kőhegyi Ferenc tanítványai. A
győzelmekről Gódor András és Keresztesi Márkó gondoskodott, míg Kerecsen Kincső
egy arany- és egy ezüstérmet szerzett. A további dobogós helyezéseket Lehoczki Martin,
Lehoczki Patrik, Kerecsen Gerle és Batancs Flóra érte el.
Az egri Agria Sprint Úszóversenyt a Bitskey Aladár uszodában rendezték
meg. A rangos erőpróbára az ország minden tájékáról érkeztek résztvevők. A Hód
Úszó SE tehetségei kilenc medált gyűjtöttek be az erős mezőnyben. Szentkereszty
Cecília 2–2 ezüst- és bronzérmet szerzett, Korsós Kristóf pedig két távon is
második lett. Ugyancsak a dobogós második fokára állhatott fel Szabó Tamás és
Kendi Csaba, míg Károlyi Fanni harmadikként ért célba. A vásárhelyi fiatalok
városnézéssel és közös vacsorával búcsúztak Egertől.