Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Éremesőt hozott a vásárhelyieknek a hapkido bajnokság

Orosz és magyar versenyzők szerepeltek hétvégén Budapesten a 2. Nemzetközi Hapkido Bajnokságon, ahol a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület három tagja összesen hét arany- és négy bronzérmet szerzett.

A hapkido számos más harcművészet filozófiáját foglalja magába, nagy hangsúlyt helyezve az elmére, a testre és a szellemre. Az edzésben pontosságot és kitűnőséget, a társadalomban felelősségvállalást és az erő megfelelő használatát követeli meg. A Koreából származó hapkidot Magyarországon 2001 óta, Hódmezővásárhelyen Máté József, Zsolt és Gergő vezetésével 2008 óta gyakorolják a sportolók. Hétvégén Budapest adott otthont a 2. Nemzetközi Hapkido Bajnokságnak.

– Egyre népszerűbb és közkedveltebb a hapkido. A sportág színvonala is emelkedő tendenciát mutat. Bízok benne, hogy ez a jövőben is így marad. Koreában, az én hazámban ugyancsak a népszerűség jellemzi, nálunk még korábban megismerkednek ezzel a sporttal a gyerekek, mint itt Magyarországon. Ez a trend egyébként Európa szerte megfigyelhető – mondta Choi Kil Bong 8. danos nagymester.

Az önvédelmi technikákat felsorakoztató versenyen a vásárhelyi Máté Zsolt öt kategóriában indult, azaz megmérettette magát a rúgás, az esés, az önvédelem, a törés és a küzdelem versenyszámokban. A sportoló minden számot megnyert, így öt aranyéremmel térhetett haza. Törés technikában kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

– A rúgáson múlik minden. Ha valaki jól tud rúgni és megfelelően edzett az ehhez szükséges testrész, akkor szerintem nem létezik akadály. Mindenki saját magának építi fel a szintet és tudja, mi a maximum. Nekem az életem ez a sport. Én edző is vagyok, így igazából kevés időm marad a felkészülésre. Nehéz, de megpróbálom a legjobbat teljesíteni – mondta Máté Zsolt négyszeres Európa-bajnok, taekwondo 3.danos, hapkido 2.danos mester.

A Koreai Hapkido Sportegyesületnek külön iskolái vannak a sportágban. Ezek közül az egyiket a vásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület irányítja.

– Jó verseny volt. Láttam jó technikákat, ügyes versenyzőket. Magyarországon több szervezet működik, mi a Do Am hapkidot képviseljük, amely a legnagyobb létszámmal működik. Az itt résztvevő sportolók valamennyien a mi tanítványaink. Több szeminárium, köztük nemzetközi oktatás is zajlott. Onnan kezdődött a mai verseny története – tájékoztatott Máté Zsolt, Európa-bajnok, taekwondo 4.danos, hapkido 2.danos mester.

A nemzetközi versenyen Máté Zsolt öt arany, Máté Gergő egy arany és kettő bronz érmet nyert. Tanítványuk, Tari Viktor Dávid egy arany és kettő bronz éremmel tért haza.

betplaybetplay girişbetplay güncel girişkavbetkavbet girişmars bahismars bahis girişmars bahis güncel giriştophillbettophillbet girişpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişkavbetkavbet girişkavbet güncel girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişbetsmovebetsmove giriş
Megszakítás