Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Éremesőt hozott az országos bajnokság a Máté Taekwondonak

A Pellérden rendezett XI. Országos Formagyakorlat Bajnokságon a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület 11 arany-, 13 ezüst- és 15 bronzérmet szerzett.

Patakfalvy Miklós, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke a megnyitón elmondta, bár régebben a formagyakorlat-versenyek az olimpiai versenyszámként tért hódító küzdőversenyek árnyékában voltak, mostanra egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek Magyarországon és szerte a világon. Mindezt bizonyítja, hogy idén érkezett a legtöbb nevezés a viadalra.

A Máté Taekwondo sportolói és mesterei egyaránt kivették részüket a formagyakorlat népszerűsítésében, hiszen az egyéni, a páros, a csapat és a zenés kreatív versenyszámokban is pástra léptek, aminek köszönhetően megkapták a „Legtöbb versenyzőt indított csapat”-nak járó serleget. 

A zenés kreatív formagyakorlat kupájáért folytatott küzdelemben is maximális sikerrel zárt a hódmezővásárhelyi csapat, hiszen gyakorlatukat a közönség fergeteges tapssal, a versenybírók a bajnoki serleggel jutalmazták.

A legfiatalabb versenyzőnek járó kupát szintén egy vásárhelyi versenyző, a mindössze ötéves Juhos Benedek hozhatta el.

Az Arany Tigris Harcművészeti és Kulturális Sportegyesület által megrendezett versenyen a vásárhelyi  „Mátésok”  a gyermektől a senior korcsoportig,  A és B kategóriában egyaránt kimagasló teljesítményt nyújtottak, ráadásul 2011-hez hasonlóan ismét megnyerték a legeredményesebb csapatnak járó serleget.

Megszakítás