Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Érmekkel tértek haza a bmx versenyzők

A Vas megyei Gencsapátiban rendezték meg a bmx-krossz országos bajnokság
újabb fordulóit. A vásárhelyi kerékpárosok ezúttal is sikeresen szerepeltek.

A kétnapos versenyen több, mint 120 bmx-es tette
próbára a tudását, sok osztrák és szlovén sportoló is rajthoz állt. A rendkívül
technikás pálya sok bukást eredményezett, ám komolyabb sérülés nem történt. A
vásárhelyi indulók több kategóriában is remek eredményeket értek el. A felnőttek
között Nagy Arnold előbb negyedik, majd pedig harmadik helyezést ért és a
döntőben mindkét napon ott volt Bujáki Bence is, aki balszerencsés
versenyzéssel mindkét alkalommal nyolcadikként zárt. A 13-14 éveseknél Lázár
Mihály sérülés miatt nem indulhatott, ám klubtársai így is kibérleték a dobogós
pozíciókat. Faragó Róbert mindkét bajnoki fordulót megnyerte, míg Fulai Csongor
egy második és egy harmadik helyezéssel büszkélkedhet. Szintén döntős volt
mindkét napon Boda Gergő. A 9-10 éves kategóriában szereztek még egy érmet a
vásárhelyiek, Herczeg Sándor előbb a dobogó harmadik fokára állhatott fel, majd
pedig negyedik lett. A legfiatalabbak között induló Igaz Roland pedig előbb
ötödik, majd hatodik helyen zárta a versenyt. Hódi Zoltán, a vásárhelyiek edzője
elégedett a volt a tanítványok fizikai felkészültségével, eredményességével és
a csapategységgel is. A trénertől azt is megtudtuk: a hét végén Kassán
szerepelnek egy nemzetközi viadalon.

Megszakítás