Tovább
folytatta nagyszerű tavaszi szereplését a HFC NB III-as futball csapata. A
vásárhelyi együttes 2-0-ra nyert a sereghajó Jászapáti otthonában.
A téli szünet
után remekül rajtoló HFC-sek egyértelműen esélyesebbek voltak a jászsági
alakulatnál. A találkozó viharos erejű szélben kezdődött, a házigazdák pedig 10
emberrel védekeztek, így a vendégek hiába birtokolták többet a labdát és
támadtak veszélyesebben, gól az első félidőben nem született. A fordulást
követően is aktívabbak voltak a vásárhelyiek – ennek meg is lett az eredménye. A
rutinos Kis Krisztián előbb szép fejessel vette be az ellenfél kapuját, majd a
Bakos lerántása miatt megítélt büntetőt is ő értékesítette. Ezzel alakult ki a
2—0-s végeredmény, ami a HFC tavaszi menetelésének folytatását is jelenti
egyben. Rostás Károly csapata ugyanis mindhárom idei meccsét megnyerte és
imponáló 7—0-s gólkülönbséget produkált. A csapat ezzel megerősítette pozícióját
a középmezőny elején, jelenleg 33 ponttal a hatodik helyen áll. Az igazán nehéz
találkozók viszont csak most következnek, hiszen az elkövetkező négy hétben
közvetlen riválisokkal találkozik a vásárhelyi együttes. Legközelebb vasárnap
15.30-tól a Honvéd második számú csapata lesz az ellenfél, s miután a válogatott
meccs miatt nincs forduló az élvonalban, így elképzelhető, hogy a városi
stadionban több NB I-es játékossal megerősítve szerepelnek majd a
fővárosiak.