Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Értékteremtő közfoglalkoztatás Székkutason: 30 munkahely

Az „Értékteremtő közfoglalkoztatás” keretében
tavasztól, mintegy harminc székkutasinak lesz nyolc órás munkahelye. A
település három projektben kínálja a munkalehetőségeket.

Mezőgazdasági
munka, intézmények, valamint földutak karbantartása. Ezeken a területen kínál
tavasztól munkahelyet Székkutas a településen élők számára. Az „Értékteremtő
közfoglalkoztatás” jegyében mintegy harmincan tudnak majd elhelyezkedni és napi
nyolc órában dolgozni. A projekt egyik része mezőgazdasági munka lesz, amely 2 hektár, önkormányzati
tulajdonban levő területen14 főnek ad feladatot. A földeken burgonyát,
vöröshagymát és 800 db fát ültetnek, valamint gyógynövényt termesztenek. A
zöldségeket a gyermekélelmezéshez használják fel, utóbbiakat pedig a település
lakói kapják meg.


Van egy tradicionális cég, amely Székkutason már több éve dolgozik. Nagyon jó
velük a kapcsolatunk. Már van egy hektárnyi próbavetése a kamillának, ami
jelenleg kísérleti jellegű. A későbbiekben, azt a gyógynövényt, amit majd
megtermelünk és odaadjuk a helyi cégnek, azért nem készpénzt várunk cserébe,
hanem gyógynövényt, amit ki fogunk osztani a székkutasiak részére – tudtuk meg
Szél István polgármestertől.

A
téli közfoglalkoztatás hat új munkahelyet jelent majd a székkutasiaknak. Az
ebben részt vevők feladata az intézmények karbantartása lesz. Az iménti két
projekt mellett mezőgazdasági utak karbantartására is pályázott a település,
amelyben ugyancsak hat fő munkaerő állít majd helyre közel hetven kilométer
hosszú földutat.

Megszakítás