A deszki Deszka Színház egy nem mindennapi darabbal mutatkozott be Hódmezővásárhelyen. Az Élnek mint a disznók című vígjáték valós társadalmi problémákat feszeget.
A Deszka Színház társulata három éve alakult, azzal a céllal, hogy a régióra jellemző népszínházi hagyományt meg-, illetve felújítsa. A társulat elsősorban kortárs szerzők műveit állítja színpadra, illetve saját dramaturg által átdolgozott művekkel, esetleg újra fordított darabokkal várja közönségét. Hétfőn John Arden: Élnek mint a disznók című darabjával érkeztek Hódmezővásárhelyre a Mozaik Moziba.
– Ez egy társadalmilag érdekes helyzetet dolgoz fel, hiszen maga a darab a londoni cigányok betelepítéséről szól. Kevésbé volt ez akkor vicces és vígjáték szerű. Ma már inkább megy vígjátékszámba, viszont azt hiszem, ez a darab a mai magyar társadalomra tökéletesen jellemző – mondta Seres István „Pipu”, a társulat művészeti vezetője.
Az ötvenes évek Angliájában játszódó műben Jacksonék szomszédjába roncstelepi guberálók költöznek. A tengerész család számos vélt, vagy valós rokonnal teljesen felforgatja a környéket. Hogyan tudnak beilleszkedni a kényszer betelepítést követően ezek a nem hétköznapi figurák és hogyan veszik fel a harcot a civilizáció ellen, erre mutat rá a darab. A társulat vezetője tisztában van vele, hogy érzékeny témát feszeget ezzel a vígjátékkal.
– Mi egyetlen etnikai, vallási, vagy bármilyen más hovatartozású csoportot sem kívánunk sem megbántani, sem kiparodizálni, sokkal inkább arról van szó, hogy a társadalmunk erről szól. Vannak egyének, akik képtelenek beilleszkedni a rendszerbe. Ha mi képesek vagyunk magunkra ismerni, mert a darab archetípusokra épül, amely nem csak bizonyos népcsoportokra jellemző, hanem bárkire, mert mindannyiunk között, bármelyik családban megtalálhatjuk ezeket a karaktereket, akkor akár bármelyik európai országra vonatkoztatva igaz ez az előadás – tette hozzá a művészeti vezető.
A sikert látva a társulat vezetője, úgy vélte, előfordulhat, hogy egy másik előadással újra ellátogatnak Hódmezővásárhelyre.