Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Esélyt sem adott a Salgótarján

Nem sikerült a bravúr az EnterNet Vásárhelyi Kosársulinak a bajnokesélyes
Salgótarján ellen az NBI/B csoportos kosárlabda bajnokság legutóbbi
fordulójában. Gyorsan eldőlt a mérkőzés sorsa, a kék-sárgák csak az első
negyedben tudták tartani a lépést a vendégekkel.

Jól kezdtek a hazaiak a bajnokesélyes Salgótarján ellen az
NBI/B csoportos kosárlabda bajnokság legutóbbi fordulójában. Néhány gyors kosár
után azonban már minimális volt a különbség, sőt meg is fordult az állás. Három
perccel a félidő vége előtt már 20-38 állt az eredményezőn. A helyzet ezután
még tovább romlott.

Magasabb fokozatra kapcsolt a Vásárhely, de nem csökkent a
különbség. Ráadásul a helyzetet a vendégek egészpályás, agresszív védekezése
sem könnyítette meg. Egyre jobban eltávolodott a bajnokesélyes piros mezes
alakulat, már 32 pont volt az előnyük. Így nem maradt túl sok kérdés az utolsó
periódusra.

A végén kissé közelebb lopózott a hazai gárda, a fordításra
azonban már esély sem volt. A Salgótarjániak ezzel a győzelemmel továbbra is
harcban van az alapszakasz elsőségért.

EnterNet Vásárhelyi Kosársuli – Salgótarjáni KSE 65-87

Megszakítás