Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Évet értékeltek a polgárőrök

Többet járőröztek tavaly a polgárőrök a korábbi
évekhez képest, pedig kevesebben vannak – hangzott el egyebek mellett évértékelő
közgyűlésükön. Az anyagi nehézségek ellenére a tagok a jövőben is vállalják az
önkéntes munkát.

A bűnmegelőzést tekintik elsődleges
feladatuknak a polgárőrök, Hódmezővásárhelyen 18 éve működik a szervezet. A
egyesület jelenleg 63 taggal működik, ez a szám kevesebb, mint a korábbi
időszakban volt. Az önkéntesek a munkát a városban három autóval végzik, sok
esetben napi 24 órában, de dolgoznak polgárőrök Szikáncson, Erzsébeten és
Székkutason is.

– Az elmúlt évben a csapat
rengeteget dolgozott, a szervezet fennállása óta a legnagyobb óraszámban adott
szolgálatot a csökkenő létszám ellenére – mondta Szula Ferenc elnök.

A polgárőrök a jövőben is csakúgy, mint korábban támogatásokból tartják
fenn magukat. Közgyűlésükön dr. Kószó Péter alpolgármester ígéretet tett arra,
hogy a város továbbra is segíti a szervezet működését, mivel az önkormányzat
fontosnak tartja a polgárőrök jelenlétét.

Megszakítás