Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ezüstöt hozott Bereczki Renáta Szlovákiából

Magyar versenyzők hozták el az első hat helyezést a szlovákiai Somorján
megrendezett vívóversenyen. A hazaiak között hódmezővásárhelyi sportoló is volt,
ő ezüstérmet szerzett.

A magyar gyermek utánpótlás legjobbjai vettek részt a
szlovákiai Somorján megrendezett vívóversenyen, ahol szlovák és cseh klubok is
jelen voltak. A Vásárhelyi Csomorkány Sport Egyesületet Bereczki Réka
képviselte. A helyi versenyző a csoport körök levívása után először a 16-ba,
majd az első nyolc közé is bejutott. A 4-be kerülésért magyar ellenfelekkel
kellett megküzdenie. Két budapesti Honvédos vívót legyőzött, de az első helyért
zajló küzdelemben kikapott a budapesti Törekvésből étkezett vetélytársától.
Végül a verseny ezüst érmese lett.