Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ezüsttallérok a szántásból

Páratlan ezüstlelet került elő Hódmezővásárhelyen. Lakossági bejelentés
alapján végeztek leletmentést a Tornyai János Múzeum régészei, s a munka során
egy 16. századi, a tizenöt éves háború utolsó harmadában elrejtett, 67
ezüsttallérból álló leletegyüttes bukkant fel.

Az éremveretek egy bőrből készült erszényben lehettek elrejtve. Erre utal
az a virág alakú aranyozott bronz veret, mely az érmek közeléből került elő és
egyértelműen a török korra datálható.
A veretek nagy részét egy körülbelül száz négyzetméteres területen tárták
fel a Tornyai-múzeum munkatársai. „A pénzek legnagyobb része a szántásból került
elő, mindössze 10-25 cm mélységben. Ebből arra következtetünk, hogy egykori
tulajdonosa nem ásta el, esetlegesen csak “elkaparta”, vagy egy fa odvába
rejthette el a kincsét” – mondja Csányi Viktor régész.
A veretek 1534-1594 között készültek, döntően a Német-Római Császárság
területén. Egy tallért Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem uralkodása idején,
1593-ban Erdélyben vertek.
A leleteket a Tornyai János Múzeum a közgyűjtemény felújítását követően
időszaki kiállítás keretében tárja a nagyközönség elé.