Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ezúttal hozzánk jöttek a külföldi diákok

Négy iskola
részvételével Comenius Projekt találkozót rendeztek Vásárhelyen. Az angol,
magyar, német és osztrák résztvevők az élethosszig tartó tanulás jegyében
ismerkednek meg minél jobban egymással.

A közös,
nemzetközi támogatással megvalósuló programban négy ország, négy iskolája vesz
részt. Ezúttal a vásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola látott
vendégül angol, német és osztrák diákokat, valamint tanáraikat.

– Európai Uniós
támogatással jönnek létre ezek a találkozók – tudtuk meg Kulcsárné Hinze Mária
projekt koordinátortól. – Korábban jártunk már a német és az osztrák
intézményben, ez alkalommal pedig mi fogadtuk a többieket, végül majd az angol
iskolában lesz hasonló rendezvény. Minden egyes találkozó alkalmával egy-egy
projekt terméket is létrehozunk, nálunk az ünnep volt a fő témakör, és ennek
megvalósításaképp egy közös naptárt készítettünk el.

A Vásárhelyre
érkező külföldi diákok és tanárok négy napot töltöttek városunkban, amelynek
során megismerkedtek a Németh László iskolában zajló oktatói munkával, de jutott
idejük Hódmezővásárhely nevezetességeire is. Nagy hatással volt rájuk az
Emlékpont Múzeum, hiszen a rendszerváltás előtti magyar viszonyokról nem sok
ismerettel rendelkeztek. A szórakozásra és kikapcsolódásra is szakítottak időt,
játékos úszó vetélkedőt, tanár-diák focit, pörköltfőzést és ópusztaszeri
kirándulást is rendeztek a vendéglátó vásárhelyiek.

– Azt gondolom,
hogy ez a projekt valóban nagyon érdekes – fogalmazott Janette Hill, az angol Lakeside Primary
School tanára. – Közös munkára, tapasztalatcserére nyílt lehetőség Ausztria,
Németország és Magyarország egy-egy iskolájával. A diákjaink nem jártak még
Magyarországon, és nagyszerűen érzik itt magukat. Pompás várost fedezhettünk
fel, bár a házak, az utcák teljesen mások, mint Angliában. A diákok kedvesek,
barátságosak, jól kommunikálnak, nyugodtan mondhatom, hogy otthon érezzük
magunkat és szeretnék visszajönni még ide.

A találkozók két
fő célja, hogy az élethosszig tartó tanulás jegyében a résztvevők folyamatosan
képezzék magukat, és emellett minél jobban fejlődjön a nyelvtudásuk is. A
programban résztvevő iskolák decemberben, az angliai Yorkban találkoznak, a
projektzáró konferencia pedig 2010 áprilisában lesz.

Megszakítás