Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Fáklyafutással népszerűsítették az ifi olimpiai fesztivált

Győrött tartják nyáron az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált. A nemzetközi versenysorozatot negyvenkilenc magyarországi városban köztük Hódmezővásárhelyen is fáklyafutással népszerűsítették. Hegedűs Zoltán alpolgármester mellett, Benkő Zsolt önkormányzati képviselő, Bagi Mátyás tréner és Bán Sándor úszóedző vitte az olimpiai lángot és futott együtt a Szent István Általános Iskola diákjaival.

 

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált július 23-a és július 29-e között rendezik meg Győrött. Az eseményre mind az ötven európai ország visszajelezte részvételét, így közel háromezer 14-18 év közötti sportoló versenyez majd a városban. A méreteiben a felnőtt téli olimpiához hasonlítható rendezvény 10 sportágban várja a fiatalokat. A sportfesztiválra több magyarországi városban lángfutással hívták fel a figyelmet a szervezők, így Hódmezővásárhelyen is.

 

– Próbáltunk olyan városokat, fontos történelmi örökségeket őrző helyszíneket kijelölni az országban, amelyek meghatározóak hazánkban, hogy minél több magyarhoz jusson el az olimpiai láng – mondta Tóth Viktória, a győri Városmarketing és Programszervezési Osztály munkatársa, az EYOF VIP szolgáltatásainak felelőse.

 

Hódmezővásárhelyen Hegedűs Zoltán alpolgármester köszöntötte a játékok szervezőit a Kossuth téren, ahol átvette a lángot, amelyet a Szent István Általános Iskola diákjaival közösen vitt tovább, Bagi Mátyás tréner, Bán Sándor edző és Benkő Zsolt önkormányzati képviselő társaságában.

 

– Nagy örömömre szolgált, hogy azon 49 magyarországi város közé tartozunk, amelyek bekapcsolódhattak a rendezvény népszerűsítésébe. Nagyon fontos Magyarországnak egy ilyen sportesemény, amely az ifjúsági korosztályt mozgatja meg – mondta Benkő Zsolt önkormányzati képviselő.

Megszakítás