Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Falat bontott, hogy a szomszédból lopjon

Falat bontott, majd átmászott a szomszédos ház padlására egy férfi
Hódmezővásárhelyen. Így akart pénzt szerezni. A vásárhelyi nyomozók rövid időn
belül elfogták.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságot a hét elején arról
értesítették a Szabadság tér egyik társasházából, hogy ismeretlen személy a
padlásról különféle vasakat és használati tárgyakat tulajdonított el. A
helyszíni szemle során kiderült az is, hogy a tettes úgy jutott be a tetőtérbe,
hogy a szomszédos ház felől megbontotta a falat, majd átmászott.

Az adatgyűjtés és a helyszíni szemle során a nyomozók
eljutottak egy alagsori tároló helyiséghez, ahol megtalálták a lopásból származó
tárgyak egy jelentős részét.

A rendőrök ezután gyorsan megállapították az elkövető
személyazonosságát, majd előállították. A 29 éves helybeli férfi kihallgatása
során részletes beismerő vallomást tett. Elmondta azt is, hogy a padlás mellett
más alagsori tároló helyiséget is feltört. A lopott tárgyakat értékesíteni
akarta, azokból szeretett volna pénzt szerezni. A Hódmezővásárhelyi
Rendőrkapitányság a gyanúsított ellen több rendbeli lopás bűntett megalapozott
gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozók vizsgálják azt is, hogy a
férfinak pontosan hány bűncselekményhez van köze.