Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Farkas Flórián: A hódmezővásárhelyi integrációs programhoz hasonló nincs az országban

Magyarország megvalósíthatja az
integrált cigánypolitikai modellt, s ez például szolgálhat Európa számára, ha
azonban nem indul el a roma integráció, Európa szembekerül egy „ketyegő
bombával”- jelentette ki Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke pénteken egy
hódmezővásárhelyi fórumon.

A magyarok rendelkeznek az integrált
cigánypolitikai modell legtöbb elemével: van kisebbségvédelmi törvény,
kisebbségvédelmi ombudsman, kisebbségi önkormányzati rendszer, csak nem működik
hatékonyan – mondta el a fideszes parlamenti képviselő A romák helyzete és a
roma integráció Magyarországon az európai uniós csatlakozás után öt évvel címmel
rendezett fórumon.

Farkas Flórián közölte: öt éve maga is
szószólója volt az uniós csatlakozásnak, de a cigányság annak előnyeit nem
érezte meg, pedig Közép-Kelet-Európában 12-15 millió roma él. Ha a cigányság
helyzetét nem rendezik, egész Európának komoly problémával, „szociális bombával”
kell szembesülnie – tette hozzá.

A politikus elismerően szólt a
hódmezővásárhelyi integrációs programról, melyhez hasonlót, mint mondta, még nem
tapasztalt az országban.

Lázár János (Fidesz) polgármester a fórumon
beszámolt arról, hogy a dél-alföldi város már 2003-2004-ben kiemelten
foglalkozott a roma integrációval. A vásárhelyi oktatási integrációs program az
érintettek szoros együttműködését igényelte, és megváltozott a pedagógusok
szemlélete is. A városban a szegregált iskolák megszüntetésével és az integráció
bevezetésével nem romlottak az iskolai eredmények, sőt a gyengébb tanulók
eredménye javult, a jóké még jobb lett. Az iskolai integrációs programot
hamarosan az unióban is bemutatják – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a város
saját forrásaiból felszámolta a cigánytelepeket. Végül a munkaintegrációt is
igyekeztek megvalósítani, több mint háromszáz munkahelyet ajánlottak fel a
rászorulóknak, bár eddig csak az emberek negyven százaléka fogadta el a
felajánlott közmunka-lehetőséget.

A két politikus egyaránt hangsúlyozta a
június 7-ikei európai parlamenti (EP) választások fontosságát. Farkas Flórián
ezzel kapcsolatban kiemelte: új cigánypolitika kell, így a választás egyben előválasztás a cigányság részéről,
nem csak az uniós képviseletre voksolás. „Véleményt kell mondani a kormány
cigánypolitikájáról, mert új politika csak új kormánnyal lesz” – jelentette
ki.

Megszakítás