Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Fazekas Sándor: elkészült az agrárkamarai törvény tervezete

Elkészült az
agrárkamarai törvény tervezete, a jogszabály társadalmi vitája
március 10-én kezdődik el – jelentette be Fazekas Sándor
vidékfejlesztési miniszter a Gazdanap a gazdag napokért – a vidék
lesz az ország támasza című konferencián, szerdán
Hódmezővásárhelyen.

A megyei szinten szerveződő, autonóm szakmai köztestületnek alanyi
jogon tagja lesz valamennyi termelő – mondta a miniszter a
tanácskozáson.

Az agrárkamara célja, hogy a különböző vitákat házon belül
lefolytatva megjelenítse az agrárium szereplőinek érdekeit, más
országokhoz hasonlóan, ahol a termelők, feldolgozók, kereskedők
összefogva állami beavatkozás nélkül hatékonyan el tudják érni
céljaikat – hangsúlyozta a politikus.

A készülő új agrárstratégia részleteit március közepén hozzák
nyilvánosságra, és négyhetes társadalmi vita után még a nyári szünet
előtt elfogadhatja a parlament. A stratégia legfontosabb alapvetése,
hogy a mezőgazdaságnak biztosítania kell a vidéki emberek
megélhetését – mondta Fazekas Sándor.

A kiváló hagyományokkal és természeti adottságokkal rendelkező
magyar mezőgazdaságnak a tömegtermelés és az alapanyag-előállítás
helyett a minőségi, magas feldolgozottságú áruk előállítását kell
megcéloznia – hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: ezzel
párhuzamosan emelkedik az önellátás és önfoglalkoztatottság
jelentősége is, különösen a legszegényebb térségekben.

Az erősödő, minél több embert foglalkoztató hazai agráriumnak
forrásokra és eszközökre van szüksége. Az Új Széchenyi Terv jelentős
fejezete az agrár-, vidék- és környezetstratégia, a hét kitörési
pont közül öt szervesen kapcsolódik ehhez a területhez – tudatta a
vidékfejlesztési tárca vezetője.

Az Agrár Széchenyi Kártya – amelynek bevezetése már az első
félévben várható – gyors megoldást jelent az őstermelők, a családi
gazdálkodók, de akár a nagyobb vállalkozások forgóeszközeinek
biztosítására is. Az igénybevevők a minimum 500 ezer, maximum 25
millió forintos hitelhez 2 százalékos kamattámogatást kapnak
hároméves futamidő alatt – közölte a miniszter.

(MTI)

Megszakítás