Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Fehér László alkotásaiból nyílik tárlat Hódmezővásárhelyen

Az egyik
legismertebb hazai kortárs festő, Fehér László alkotásaiból nyílik
kiállítás Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában október 8-án –
közölte Nagy Imre múzeumigazgató csütörtökön a helyszínen.

Hosszú évek óta hagyomány, hogy a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a
Tornyai-plakettet elnyerő alkotó a következő esztendőben önálló
kiállítással mutatkozik be – mondta a művészettörténész. Hozzátette:
a megújuló Alföldi Galéria emeleti termeiben Fehér László
másféltucat, döntően az idén vagy az elmúlt években készült
alkotását láthatja majd a közönség.

A székesfehérvári születésű, a képzőművészeti főiskolán Szentiványi
Lajos és Kokas Ignác tanítványaként végzett festő a hazai alkotók
közül az, akinek munkásságát a világ szinte bármelyik galériájában
elfogadják és elismerik. Az ötvenhét esztendős alkotó itthon és
külföldön is rendkívül népszerű a műtárgypiacon, az évtizedek óta
rengeteg képet eladó festő volt az első kortárs magyar képzőművész,
akinek műve a világ egyik legjelentősebb aukciósháza, a Sotheby’s
árverésére is bekerült.

Különleges, monokróm képeinek egy része a létező szocializmus
világát idézi meg, más alkotásai egy-egy építészeti elem és az ember
kapcsolatát vizsgálják, e műveknek szinte metafizikus hangulatot ad,
hogy az alakokat csupán egy kontúr jelzi. A vásárhelyi tárlat
látogatói néhány kép segítségével megismerhetik Fehér László szintén
egyedi színkezelését is, az egyik bensőséges portré például saját
lányát ábrázolja.

Fehér László 1993-ban Munkácsy-, 2000-ben Kossuth-díjat kapott.
2006-ban Prima-díjjal tüntették ki, illetve a Magyar Kultúra
Követévé választották. A festőművész és Hódmezővásárhely kapcsolata
csaknem négy évtizedes múltra tekint vissza, Fehér László ugyanis
1972-ben elsőéves főiskolásként az alföldi városban vett részt élete
első művésztelepén. Elmondása szerint ekkor annyira megszerette a
várost és az itt élő embereket, hogy kisebb megszakításokkal az Őszi
Tárlat állandó kiállítójává vált. A 2009. évi Őszi Tárlaton
Hódmezővásárhely Endre Béla-díját vehette át, tavaly pedig a tárlat
fődíját szavazta meg a festőnek a kiállítás tizenegy tagú szakértő
zsűrije.

(MTI)