A következő időszak fejlesztéseiről tájékoztatta az
érdeklődőket Molnárné Kecskeméti Rita lakossági fórumán.
A körzethatárok megváltozásával a 8-as számú egyéni választóterület is
nagyobb lett, így az újvárosi városrész mellett most már a Hódtóban található
magas házas övezet és a Kertváros népkerti része is Molnárné Kecskeméti Ritához
tartozik. A települési képviselő ezért a HISZK Gregus Máté Tagintézménybe
hívott össze lakossági fórumot.
– Nagy igény mutatkozik a Somogyi Béla utca javítására. Az utca most
alkalmatlan a párhuzamos közlekedésre, nem fér el egymás mellett két autó, a tilosban
parkoló járművek pedig csak tovább nehezítik a helyzetet. Az út minősége is
nagyon rossz, ennek a komplex problémának a kezelésére kértek először
segítséget a lakók – tudtuk meg Molnárné Kecskeméti Rita települési
képviselőtől.
A települési képviselő több közösségi programot is szervezne: tavasszal lakossági
összefogással ültetnének fákat a Népkert és a Somogyi Béla utca közötti
szakaszon, de a tízemeletes házak mögötti terület tereprendezését is együttes
erővel oldaná meg.