Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Fél óra alatt érne át a villamos a Kossuth térről Szeged főterére

A hódmezővásárhelyi Kossuth térről a szegedi Széchenyi térre
30 perc alatt lehetne biztonságosan és kényelmesen, átszállás nélkül eljutni a
vasúti és a villamos közlekedést integráló TramTrain rendszer segítségével. A
képviselőtestület mai ülésén a beruházást előkészítő Részletes Megvalósíthatósági Tanulmány
elkészítéséről döntött, a terv 165,5 milliós költségét 100 százalékban az
Európai Unió támogatja.

Hódmezővásárhelyet Szegeddel összekötő, kötöttpályás
tömegközlekedési rendszer kiépítését tervezi a vásárhelyi képviselőtestület. A
TramTrain rendszerben a szerelvények a városon belül villamosként, a települések között pedig
vasútként szállítanák az utasokat. A beruházás előkészítéséhez egy Részletes
Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítéséről döntött a közgyűlés, a tervek 164,5
milliós költségét teljes egészében uniós pályázat biztosítja. Az ülésen két
tömegközlekedési szakértő, Vincze Tibor és Perjés Tamás is részt vett, akik már
tanulmányozták a rendszer bevezetésének lehetőségét a két Csongrád megyei város között.

– Ha Szegedet és Hódmezővásárhelyet összekapcsoljuk
a tömegközlekedés ezen formájával, akkor közel félmillió embernek teremtünk
korszerű, kényelmes és biztonságos utazási lehetőséget  – mondta el Vincze
Tibor. – A TramTrain rendszer integrálja a helyi és helyközi közlekedést,
összekapcsolja az elővárosi vasúti és a villamos hálózatot. Németországban
komoly hagyományai vannak az integrált kötöttpályás tömegközlekedésnek, a
felmérések pedig azt mutatják, hogy a szerelvényeken utazók mintegy 40
százaléka az autóból ült át.

A szakértő kifejtette: a Részletes
Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítése után lehet majd a városokon belüli pontos útvonalról,
illetve a szerelvények gyakoriságával kapcsolatban konkrétumokat mondani, de
20-30-60 perces követési periódusokban érdemes gondolkodni. A hódmezővásárhelyi
Kossuth tértől a szegedi Széchenyi térig pedig, átszállás nélkül 30 perc alatt
lehetne eljutni.

Lázár János polgármester szerint a régió
versenyképességének megtartásához elengedhetetlenül fontos, hogy Szeged és
Hódmezővásárhely közeledjen egymáshoz.

– A lépés szimbolikusnak is mondható, de a
városok között ingázó emberek számára a hétköznapok nagyon fontos közlekedési
eszközévé válhatna a TramTrain rendszer. A két város munkaerőpiaca lényegében
összeér mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldalt tekintve, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a vásárhelyi fiatalokat sem, akik
akár szórakozást keresve, akár a felsőfokú tanulmányaik folytatása végett
naponta utaznak át a szomszédos városba – mondta el dr. Lázár János.

Perjés Tamás szakértő szerint az Európai Unió fontos
irányelve, hogy a kötöttpályás, vasúti közlekedés fejlesztésére helyezi a
hangsúlyt, az autóbuszos és más közlekedési formákkal szemben. Az előzetes
felmérések szerint naponta 3500 ember ingázik Szeged és Hódmezővásárhely
között.

Megszakítás