Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Felavattuk az új parkot

park1

A majális reggelén adták át Hódmezővásárhely új pihenőparkját. Kérdő Szabolcs, a kivitelező System Service Kft. képviseletében röviden bemutatta a beruházást, kifejezte reményét is, hogy a park sok embernek okoz majd örömet. A 830 millió forint uniós forrásból kialakított pihenőparkban 2600 négyzetméteres tó létesült hidakkal, valamint játszótér, fitnesszeszközök, dombok várják a látogatókat. Kérdő Szabolcs elmondta: a nagyon magas talajvíz feladta a leckét, és ez a fenntartás során is ad majd feladatot. A létesítményben a városi hálózatra kötött kamerarendszer segít az értékek megőrzésében.

– Kisütött a nap, ez jelképes is lehet – mondta köszöntőjében Márki-Zay Péter polgármester. 
A megjelenteket arra emlékeztette, hogy egy nagyon színvonalas műszaki szakközépiskola állt itt, sokan ezért is javasolták, hogy a Kossuth Zsuzsanna nevet viselje a park. A Fidesz vásárhelyi képviselői előző nap „átadták” a létesítményt a kerítésen kívül, ők kijelentették, hogy Almási István egykori polgármesterről fogják elnevezni, Márki-Zay Péter viszont mindenkit arról biztosított, ő inkább a hódmezővásárhelyiek véleményét kérdezné meg erről.
– Sokszor hallani, hogy késett a projekt, hogy december 31-én lett volna az átadó. A kivitelező szerint többek között a tram-train projekt okozta felfordulás lassította például a nagyobb utak átvágását. Arról nem is beszélve, hogy egy december 31-i ünnepségnek nem is ugyanez lett volna a hangulata – mutatott rá a polgármester.

A büfé egyelőre nem nyitott ki. Az üzemeltetését megpályáztatta az önkormányzat, 12 érdeklődő volt, végül senki nem vállalta. Főleg a park nyitása-zárása, a szemétszedés, takarítás és a mosdó üzemeltetése miatt gondolták meg magukat. A fenntartás évente 40 millió forintjába kerül majd az önkormányzatnak, ezért is lenne fontos, ha ebből a költségből minél többek le lehetne faragni.

 

park2

 

park3

 

park4

 

park5

Megszakítás