A téli időjárás fokozottan
veszélyes a fedél nélkül élők számára. Hódmezővásárhelyen a hajléktalanszálló
idén sem hagyja magára a segítségre szorulókat.
Hódmezővásárhelyen a Csomorkányi utcán található hajléktalanokat ellátó intézmény
évek óta komplex szolgáltatást biztosít: nappali melegedő, éjszakai menedékhely
és átmeneti szálló a fedél nélküliek részére. Legtöbben a nappali melegedő
lehetőségét használják ki. A téli szezon beálltával krízis szobát hoztak létre,
ami gyakorlatilag egy plusz helyiséget jelent, s így több embert tudnak
ellátni.
– 60-65 személlyel vagyunk állandó kapcsolatban. Az intézmény 42 fő
befogadására alkalmas, jelenleg 48 főt helyezünk el. November elsején
megnyitottuk a krízis szobánkat, ahol 4-5 fő elhelyezésére van még lehetőség –
mondta Korsós Sándor, a Badalik Bertalan Szociális Szolgálat szakmai vezetője.
A bent lakók közel 70 százaléka évek óta rendszeresen igénybe veszi az
intézményt. Többen megszűnt munkaviszonyuk, vagy családi támogatás hiányában
keresik fel a hajléktalanszállót, ahol ételt kapnak, valamint biztosított a
megfelelő tisztálkodás lehetősége is.
– A tisztálkodást biztosítjuk, szállást adunk, polgármester úr
intézkedésének eredményeként a közétkeztetésben kimaradt, ki nem adott meleg
ételt kiosztjuk. Ezen kívül adományokat szoktunk szétosztani – tette hozzá a
vezető.
Eddig Hódmezővásárhelyen nem fordult elő közterületen, hajléktalanokat
érintő tragédia. Annak érdekében, hogy továbbra se váljon senki sérülés, vagy
fagyhalál áldozatává, a szálló munkatársai kérik az állampolgárokat, ha valaki
bajba jutott hajléktalan embert lát, hívja a 233-123-as telefonszámot.