Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Felmérik a hódmezővásárhelyiek kulturális igényeit

Széles körű közvélemény−kutatást végeznek Hódmezővásárhelyen, hogy
kiderüljön, a város lakóinak milyen kulturális elvárásai, szükségletei
vannak.

A  városrehabilitáció során hamarosan megújul a Petőfi Sándor
Művelődési Központ(PMK) épülete, emellett az önkormányzat feladatként
tűzte ki az intézmény közvetlen környezetének átalakítását és
korszerűsítését. Ehhez a munkához kapcsolódik a közvélemény-kutatás.
A
kérdőívek feldolgozása után a döntéshozók tisztábban láthatják, hogy
milyen szempontok szerint érdemes megváltoztatni a helyi kulturális
szolgáltatások világát.
A lakossági vélemények feltérképezését
20 ezer kérdőív segíti, a dokumentumot minden hódmezővásárhelyi lakásba
eljutatták. A Petőfi Sándor Művelődési Központ munkatársai pedig abban
bíznak, hogy sokan válaszolnak majd a tizenhat kérdésre.
A város
tizenhárom pontján helyeztek el gyűjtőládákat, melybe a vásárhelyiek
bedobhatják a kérdőíveket. Így például van láda a PMK-ban, de az
okmányirodában, a könyvtárban, a kórházban és a rendelőintézetben is.
A kérdések összeállítói többek között választ várnak arra, hogy a
vásárhelyiek mennyi időt fordítanak szabadidős tevékenységekre, milyen
művészeti ágak érdeklik őket leginkább, honnan szereznek információkat
a város közösségi-kulturális eseményeiről, hány alkalommal jártak a
legutóbbi esztendőben a művelődési házban, vagy hogy milyen eseményeket
látogatnának szívesen. Az emellett szereplő demográfiai jelegű
kérdéseken túl rákérdeznek arra is, hogy milyen hagyományok ápolását
tartják fontosnak a térségében, és felnőttként mit szeretnének még
tanulni.
A válaszokat április 15-ig kell eljuttatniuk a vásárhelyieknek a kijelölt helyekre.

(MTI)

Megszakítás