Angol keringővel, Szambával és Paso Doble-val varázsolták el a
közönséget a Németh László Gimnázium és Általános Iskola végzősei szombaton a
Fekete Sasban. Összesen 51 pár adta elő a Fogarassy Judit tánctanár által
összeállított koreográfiát.
Vastapssal ünnepelte a közönség a nyitótáncosokat hétvégén a
Fekete Sasban. A szülőkön és rokonokon kívül az intézmény vezetője is büszke
volt a fiatalokra.
– A most látott tánc lebilincselő volt. Akadtak olyan
pillanatok, amikor az embernek elszorult a torka az örömtől és a büszkeségtől –
mondta Árva László igazgató.
A gyerekek is igyekezték a maximumot kihozni magukból, mint
kiderült elégedettek voltak az estével.
– Sikeres volt a bál és minden tökéletesen alakult. Sokat
készültünk rá, meglett az eredménye- mondta Ádók Martina végzős diák.
Az estéről készült összefoglalót szerdán 19 órától tűzi műsorára a
Vásárhelyi Televízió.