Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Félszáz veterán jármű az Emlékpontnál

Május elsején a szocializmus időszakában gyártott traktorokkal,
motorokkal és autókkal „bővült” egy napra az Emlékpont kiállítása, amikor is
veterán járművek idézték vissza az elmúlt fél évszázad majálisait. A retro
hangulatú napon kívánságműsor és az elmaradhatatlan sör-virsli várta az
Emlékponthoz kilátogató több mint ezer érdeklődőt.

Dübörgő hanggal, benzingőz kíséretében érkeztek
Hódmezővásárhelyi Veterán Baráti Kör tagjai járműveiken az Emlékponthoz, a Munka
ünnepén. Több mint negyven motor, négy traktor és számos személygépkocsi vonult
végig Hódmezővásárhely utcáin, majd az Emlékpont előtt időszaki tárlat keretében
mutatták be gépeiket a helyi veteránosok a kilátogató érdeklődőknek. A legtöbb
járgány a keleti blokk országaiból származó gépcsoda volt; köztük a magyar
motorgyártás legendás típusai, a Pannónia, a Csepel vagy a Danuvia, de néhány
nyugati, BMW motorkerékpár is színesítette a palettát. A személyautók között
Moszkvicsot és nagy Polskit fedezhettek fel a megjelent ifjak és idősek. Nemcsak
Vásárhelyről, hanem az egész megyéből érkezetek veteránosok: volt, aki
Velorexekel jött Szegedről illetve Dongó motorral Szentesről, sőt egy közel 50
éves balástyai tűzoltóautó is leparkolt az Emlékpont előtt. A kiállítás
különlegességét az adta, hogy valamennyi jármű „lábon” érkezett. A gyönyörűen
felújított masinák nemcsak eredeti pompájukban díszelegnek, hanem még mai napig
is „pöccre” indulnak.

A legnagyobb sikert a traktorok aratták, hiszen a több mint fél
évszázados, a felvonulásra feldíszített Hoffherreket ki is lehetet próbálni, de
traktoros sétakocsikázásra is elvitték a pótkocsi szalmabáláin elhelyezkedőket a
szervezők.

A Rádió 7 élő, kihelyezett kívánságműsorral jelentkezett a
helyszínről „Az Emlékpontból kérték” címmel A vállalkozó szelleműek kvízjátékon
tehették próbára tudásukat az egykori május elsejei felvonulások
koreográfiájáról és a veterán járműcsodák műszaki paramétereiről; a helyes
válaszadók sör-virsli jegyet nyertek.

A nap folyamán közel félezren tekintették meg az Emlékpont
kiállítását. Különösen sikeres volt a „Felvonulók, utánam!” elnevezésű rendhagyó
tárlatvezetés, amelyen ironikusan, mintegy a rendszer paródiájaként mutatták be
a látogatóknak a kommunizmus időszakát a közgyűjtemény munkatársai.