Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Felszentelték a Kertvárosi Katolikus Óvodát

Felszentelték a Kertvárosi Katolikus Óvodát. Az ünnepségen műsort is
adtak, a kicsik énekes és táncos produkciókkal szórakoztatták a közönséget.

Felszentelték a Kertvárosi Katolikus Óvodát, amely 2007-óta a Szeged-Csanádi
Egyházmegye vezetésében működik. Az intézményt Mária Magyarok Nagyasszonya
kegyeibe ajánlották. A vendégeket énekkel és táncos előadásokkal várták az
óvoda dolgozói és a gyerekek is.

– A dolgozók és az intézmény vezetése is mostanra érezte úgy, hogy mi
emberek és maga az óvodánk is megérett arra, hogy Mária Magyarok Nagyasszonya
oltalmába ajánljuk közönségünket – mondta el Patócsné
Kőrösi Katalin, az óvoda vezetője.

Az intézményt és a benne élő közösséget Németh László plébános szentelte
meg. Az ünnepségen felavattak egy Szűz Máriát ábrázoló szobrot is, amely
ezentúl az óvoda falát díszíti.

– Szent István halála előtt Szűz Mária kezébe ajánlotta az országot, hiszen
nem volt királyunknak utódja, nem volt trónörökös. Azóta és persze pápai
engedéllyel, csakis Magyarországon nevezhetjük így a Szűz Máriát, és csak a
magyarok ünnepelnek Nagyasszonyunk tiszteletére – mondta Németh László,
plébános.

Az ünnepségen a dolgozók és az óvodások közös műsorral léptek fel,
amelyben számos dallal köszöntötték Szűz Máriát.

Megszakítás