Szakmai konferenciát tart két napon át az Országos
Fémipari Ipartestület Hódmezővásárhelyen. A találkozó mai eseményeire
Magyarország minden pontjáról összesen negyven cégvezető, vállalkozó érkezett, akik többek között tanulmányozták a sikerrel működő helyi műhelyeket.
Az Ipartestületek Országos Szövetsége 240
tagszervezettel rendelkezik, ebből harminc szakmai szerveződés, a többi
területi szintű képviselet.
Az Országos Fémipari Ipartestület tagjai
közül mintegy negyvenen látogattak ma Hódmezővásárhelyre az itt jól működő vállalkozások
munkáját tanulmányozni. Azt figyelték, a mostani gazdasági válságban hogyan
lehet egy vállalkozás sikeres, főleg amikor leginkább megrendelésektől függ a
termelés.
– A szövetség igyekszik arra helyezni a
hangsúlyt, hogyan lehet kitörni az alvállalkozói körből, milyen egyéni ötletek
és fejlesztések által lehet bővíteni a fémipari cégek szolgáltatási körét. A
testület célja, hogy tagjaik eltanulják egymástól a már bevált módszereket, és
a gyakorlatban is lássák hogyan működik mindez – tudtuk meg Szűcs Györgytől, az
Ipartestületek Országos Szövetségének elnökétől, aki az Országos Fémipari
Ipartestület elnöke is egyben.
Hódmezővásárhelyen három műhely látogatására
nyílt lehetőség. A szakemberek megnézték többek között Vad Sándor két
telephelyen működő vállalkozását, aki egy komplett festősorral és felület
előkészítő technológiával rendelkezik. A cégtulajdonos megrendeléseit szinte
teljes egészében külföldről szerzi be.
– Magyarország déli részén nincs másik ekkora
volumenű festőműhely. Mindez a folyamatos fejlesztéseknek köszönhető. A tavalyi
év a túlélésről szólt, az idén már javul a helyzet – számolt be cége
működéséről Vad Sándor.
A vidéki vendégek később a Lemeztech
vállalatot, majd Juhász Imre protézisműhelyét tanulmányozták. Holnap a Fekete Sasban szakmai konferenciára és
üzletember találkozóra kerül sor, ahol nem csak a térségből, de Románia több
szomszédos megyéjéből is várnak vendégeket.