Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

FIGYELEMFELHÍVÁS – Az elalvás miatt bekövetkezett balesetek megelőzéséhez

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály felkérésére Vad Róbert r. alezredes, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az alábbi segítő tanácsokat adja a közlekedésben résztvevő személyek biztonsága érdekében:

Az elalvás miatt bekövetkezett balesetek megelőzéséhez

Fontos, hogy a közlekedés résztvevőit a lehető legszélesebb körben tájékoztassuk a fáradtság és az elalvás kockázatairól, mely az extrém meleg időjárási körülmények között kiemelt hangsúlyt kap!

Speciális vizsgálatok kimutatták, hogy a fáradtan járművel közlekedők sokkal több végzetesnek számító hibát követhetnek el, mint azok a sofőrök, akik kipihentek. Ha a jármű vezetője elalszik, azzal nemcsak saját, de a mellette ülők, és a forgalom többi résztvevőjének életét is veszélyezteti.

Melyek a fáradtság jelei?

-Az égő szemek,

-a gyakori pislogás,

-a látótér alagútszerű beszűkülése,

-lelassult reakcióidő,

-koncentrációs- és orientációs zavarok, tehát, ha egyre nagyobb erőfeszítést igényel a figyelem fenntartása vezetés közben, a lehető leghamarabb meg kell állni és pihenőt tartani!

Megoldást jelenthet

– A pihenő során a végtagok, a törzs és a nyak átmozgatása,

– Segíthet még a kávé, a frissítő italok fogyasztása,

– És ami talán a legfontosabb: a vezetés előtti pihenés.

…hogy mindenki hazaérjen.

Szeged, 2026. június 29.

Tisztelettel:

Vad Róbert r. alezredes

           sajtószóvivő

Megszakítás