Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Filmbemutató

Baté Szilveszter, Padlássöprés című filmjét mutatták be tegnap az
Emlékpontban. A dokumentumfilm az ötvenes évek diktatúráját, a
kegyetlen beszolgáltatások idejét dolgozza fel, a Székkutason és
környékén élő parasztok visszaemlékezései alapján.

Baté filmje a
második olyan mű a közelmúltból, amely ezzel a korszakkal foglalkozik.
Már a címe is beszédes, hiszen annak idején, a Rákosi-korszakban közel
tíz éven keresztül söpörték a mezőgazdaságban dolgozók padlásait.
A filmben
tíz ember beszámolóját láthatja a közönség, akiket többször, drasztikus
eszközökkel szabadítottak meg vagyonuktól. A diktatúra kiszolgálói
sokszor nem csak a termést és a jószágokat vitték el, hanem azok
fényképeit is, de volt, aki alól a lepedőt rángatták ki. A változatos
módszerek mellett egy dologban mindegyikük egyet értett: a
legkegyetlenebb ember akkoriban a tanácselnök volt, akinek az volt a
módszere, hogy szemen köpte a téeszbe belépni nem kívánó gazdákat.
A közel fél évig készült film több, mint két óra hosszúságú, ezért
alkotója igyekezett minél sűrűbben verses, zenés
betétekkel befogadhatóbbá tenni a művet.

Megszakítás