Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Focigála volt Hódmezővásárhelyen

Focigálát rendezett a Hódmezővásárhelyi FC
és a Vásárhelyi Tigrisek Utánpótlás Sportalapítvány a Balogh Imsi
Sportközpontban. A fél napos, szórakoztató program során valamennyi korosztály
bemutatta tudását.

A szervezők nem titkoltan hagyományteremtő
szándékkal rendezték meg az első ilyen jellegű focigálát. A programban többek
között bemutató mérkőzések, folyamatos tombola húzás, valamint különböző
díjátadások szerepeltek. Elsőként a legkisebbek, az óvodás korú futballisták
léptek pályára. A kertvárosi és a Klauzál utcai gyerekek játéktudását a
rendezvény fővédnöke, dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő is
megtekintette. A gála folytatásaként a korosztályos együttesek játszottak
egymás elleni meccseket. Fordulatos, változatos küzdelmet hozott a szülők és az
edzők párharca, és eldőlt a HFC házi futsal bajnokságának sorsa is. A program
során Vinnai István a HFC elnöke, valamint meghívott vendégként a szentesi
származású, NB I-es futballista, Koncz Zsolt köszöntötte a megjelenteket. A korcsoportok
legjobbjai külön jutalomban részesültek, az edzők döntése alapján Sipos Gábor,
Sipos Zoltán, Kecskeméti László, Szeri Tamás, Lévai László, Orovecz Ádám,
Katona György, Györgyi Ádám, Gábor Zoltán, Gábor Péter, Orovecz Renátó és Sipos
Zoltán részesült elismerésben. A szervezők megköszönték a klub, a csapatok
munkáját nagyban segítő szülők fáradozásait is. A jó hangulatú, szórakoztató
rendezvény zárásaként Sarusi-Kiss József tartott prezentációt a
Hódmezővásárhelyi Tigrisek Kiemelkedően Közhasznú Utánpótlás Sportalapítvány
tevékenységéről.

Megszakítás