Rövid súlyos betegség után ma reggel életének 72. évében
elhunyt Fodor József (1935−2007) festőművész, Hódmezővásárhely és
Mártély Díszpolgára.
Fodor József 1935. december 9-én született Hódmezővásárhelyen. 1954
és 1958 között a Juhász Gyula Főiskola hallgatója. Mesterei Vinkler
László, Major Jenő, Kopasz Márta. 1958 és 1976 között alkotó munkája
mellett rajztanárként és képzőművészeti körvezetőként
művészetpedagógiai tevékenységet folytatott. 1965-ben a Mártélyi
Képzőművészeti Szabadiskola alapítója és vezetője, 1976-tól az elmúlt
évig volt a Virág utcai és a Mártélyi Alkotóház vezetője. 1992-től a
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete választmányának tagja volt.
Aki önmagáról a 70. születésnapján megnyílt életmű kiállítás katalógusának bevezető soraiban így vall:
„Visszanézve
eddigi életemet, bátran vallom, hogy gyermekkorom óta tudat alatt, majd
később tudatosan készültem arra, hogy a világot, amibe beleszülettem,
képileg is megörökítsem, mint krónikás rögzítsem, vonallal és színnel,
melynek használatára altamirai eleink tanítottak.
A Föld csodálatos
teremtménye Istenünknek. Látványos és rejtettebb szépségeinek
megismeréséhez nem is elég egy emberöltő. Ennek ellenére sokat ismerünk
belőle, mert tapasztalásainkat az előttünk járók hátrahagyták nekünk,
mi pedig tovább kell hogy adjuk a következőknek, kibővítve
tapasztalásainkkal, életérzésünkkel…”
Életében és munkásságában
maradandót alkotott és munkája elismerésül számos kitüntetés, elismerés
birtokosaként távozott közülünk.
1971, 1981 Alföldi Tárlat Nívó-díj – Békéscsaba
1974, 1994 Vásárhelyi Őszi Tárlat, Nívó díj
1976 Hatvani Tájkép-Biennálé bronz diploma
1977 Az Ifjúságért Nívódíj
1984 Vásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai plakett
1989 Vásárhelyi Őszi Tárlat, Csongrád Megye Tanácsa Alkotó-díja
1997 Vásárhelyi Őszi Tárlat Munkajutalom
2003 Magyar Művészeti Akadémia Elismerő Oklevele
2004 Mártély Díszpolgára
2005 Hódmezővásárhely Díszpolgára
forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu