Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Fokozatosan újul meg a városi stadion

Befejeződött a stadion felújításának első szakasza. Ennek keretében többek között az egyik pályát öntözőrendszerrel látták el, körbe kerítették a létesítményt, valamint az eredményjelző táblát is kicserélték. De ezzel még nincs vége a felújításoknak. Egy újabb pályázatból az öltőzők korszerűsítését és a pályavilágítást is szeretnék megvalósítani. A cél az, hogy minél szélesebb kör igényeit ki lehessen itt elégíteni, ugyanakkor az utánpótlás nevelés is erősödjön.

A városi stadion felújítása a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány sikeres pályázatának köszönhetően kezdődhetett el. Ennek keretében a korszerűsítésre közel 62 millió forint állt rendelkezésre, amelynek 30 %-át kellett az önkormányzatnak önerőként biztosítani.

– Ebből az összegből több dolgot is meg tudunk valósítani. A centerpálya öntözőrendszerét kicserélték, a mellette található edzőpályát is átrendezték. Ez azt jelenti, hogy az ott lévő épületet is elbontották, és külső kerítést húztak fel. Ez a balesetveszély elkerülése szempontjából fontos, meg azért is, hogy zárhatóvá tudjuk tenni a stadiont. Az eredményjelző tábla még a hatvanas években került ki, így erre is ráfért a csere, de a fogadó épület berendezése is megújulhat – mondta Fekete Ferenc, sportért felelős tanácsnok.

Ezzel a stadion felújítása még nem fejeződött be, ugyanis az igazán látványos változás csak akkor következhet be, ha az alapítvány megnyer egy következő pályázatot is.

– Újabb pályázatot lehet beadni a következő évre, és akkor közel másfél milliárd forintos támogatásra szeretne szert tenni az alapítvány – tette hozzá Fekete Ferenc.

Ebből lehetne az öltőzőket, a lelátót, a pályavilágítást és egy színvonalas kollégiumot megvalósítani. A diákok szállása azért lenne fontos, mert az alapítvány a HFC-vel közösen egy sportosztályt is működtet és a fiatalok nagy része vidéki. Jelenleg 300-an fociznak a stadionban, de ezt a számot még szeretnék növelni. A felújítás azonban nemcsak az utánpótlás nevelését, hanem a tömegsport fejlesztését is célozza.