Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Fokozott ellenőrzés az önkormányzati ingatlanokban

A jövőben kéthavonta ellenőrzés tart az önkormányzat a Dobó Katalin utcai szociális bérlakásoknál, ugyanis többen nem tartják be a lakhatási szabályokat. Előfordultak olyan esetek, hogy a kiköltözött lakók még a parkettát is eltüzelték – derült ki Fekete Ferenc teleülési képviselő a városrészben tartott lakossági fórumán.

A lakossági fórumon Fekete Ferenc települési képviselő elsőként a város közlekedésének fejlesztéséről számolt be és felhívta a megjelentek figyelmét a vasárnapig kitölthető közlekedésfejlesztési kérdőív jelentőségére. A képviselő ezt követően örömmel számolt be arról, hogy a közeljövőben felújításra kerül a Jókai utca másfél kilométeres szakasza.

Beszámolójában a képviselő kitért a közgyűlés által megszavazott elkerülő út várható útvonalára is. Ez azért is fontos a városrészben élők számára, mert az elkerülő út átadását követően – amennyiben a Kincses telepen lakók Szegedre kívánnak utazni – célszerűbb lesz a az elkerülő utat választani.

A kedvező hírek után negatívumokról is beszámolt a képviselő. Mint mondta: sokan vannak a környéken élők közül, akik nem tartják be a lakhatási szabályokat. Rendőrségi beavatkozásra is szükség volt, valamint kiderült, hogy több, már lakó nélkül maradt ingatlant lekopaszítottak egykori bérlői, többen még a parkettát is eltüzelték. Emiatt Fekete Ferenc felhívta a lakosok figyelmét, hogy a jövőben kéthavonta ellenőrzést tartanak a környéken, és ahol hiányosságot találnak a lakás alaptartozékait illetően, ott kezdeményezni fogják a bérleti szerződés felmondását. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik rendszeresen nem fizetik be köztartozásukat.

A lakossági fórumon Fekete Ferenc mellett részt vettek dr. Havasi Katalin és dr. Kovács László települési képviselők, valamint a Polgármesteri Hivatal több munkatársa is.