Folyamatos és fokozott ellenőrzést rendelt el a
Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság új vezetője a kedvezőtlen baleseti
statisztikai adatok miatt a megyei jogú város és a környező települések
területén.
Dr. Rádi Norbert r. őrnagy határozott intézkedéseket vár el
kollégáitól a szabálysértők – elsősorban a gyorshajtók és az ittas
járművezetők – kiszűrése érdekében. Az elmúlt egy hónapban
tucatnyi gépjárművezető ellen kezdeményeztek már eljárást,
de természetesen fokozottan ügyeltek a világítás nélkül vagy
alkoholtól befolyásolt állapotban kerékpározók intézkedés alá vonására is.
A hétvégi ellenőrzés során négy ittas sofőrt fogtak el a rendőrök, és
három kerékpárost jelentettek fel, akik világítás
nélkül közlekedtek.
Szombatra virradó éjszaka Mártély belterületén
állítottak meg az egyenruhások egy Opel Corsát. A 46 éves helybeli sofőrrel
szondát fújattak, ami igazolta az alkoholfogyasztást. A vezetői engedélyét
a helyszínen elvették. Az esti órákban Hódmezővásárhelyen, az
Oldalkosár utcán vontak intézkedés alá egy 49 éves helybeli férfit a
rendőrök, akinek a leheletén szintén erős alkoholszag érződött. Vezetői
engedély nélkül ért haza annak az Alfa Romeonak a sofőrje is, akit a
Szent László utcán fogtak el. A 42 éves férfi ellen szintén
szabálysértési eljárás indult. Büntetőfeljelentést tett viszont a
Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság az ellen a 36 éves helybeli férfi ellen,
akit vasárnap hajnalban a Kutasi úton állítottak meg a járőrök. A férfi annak
ellenére ittasan ült a volán mögé, hogy ebből kifolyólag október 31-én már
balesetet okozott a Deák Ferenc utcán, melynek során egy 15 éves fiú súlyosan
megsérült. A rendőrök az eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt
szabálysértési eljárást is kezdeményeztek ellene.
Az ittas
járművezetés miatt indult büntetőeljárásokat a Hódmezővásárhelyi
Rendőrkapitányság gyorsított eljárással, ún. bíróság elé állítás keretében
fejezi be. A hétvége folyamán három kerékpárost – közülük kettőt
Mindszenten – jelentettek fel az egyenruhások, mivel úgy közlekedtek az esti
órákban, hogy nem voltak kivilágítva. Szombaton pedig egy 34 éves
férfit állítottak elő a Mindszenti Rendőrőrs munkatársai, aki az
Észak utcán az út kellős közepén italozott és az őt igazoltató rendőrökkel
is agresszíven viselkedett. Ügyében szabálysértési eljárás
indult.
Csongrád MRFK Sajtószolgálata