Átvállalta a Csongrád megyei Földeák adósságát is az állam; az erről szóló értesítő dokumentumot Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a térség országgyűlési képviselője adta át pénteken a település polgármesterének.
Vass Imre (független) az MTI-nek elmondta: a mintegy 3200 lakosú község adósságállománya csaknem 15 millió forint volt, amelynek átvállalásáról most átvehette az értesítést az államtitkártól.
Az esemény után a politikusok egyeztetést tartottak a település következő uniós ciklusban várható fejlesztési lehetőségeiről.
Lázár János, aki egyben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos is, a megbeszélés után az MTI-nek elmondta: a következő fejlesztési ciklusban a kormánynak az a célja, hogy élhető települések legyenek a Földeákhoz hasonló méretű települések is.
A fejlesztési pénzekkel 2014-2020 között lokálisan, helyi szinten javítják az életkörülményeket – hangsúlyozta. A megyéknek komoly szerepük lesz a fejlesztésekben és a Földeákhoz hasonló méretű településeknek is lesz lehetőségük arra, hogy a saját fejlesztési tervüket meghirdessék – magyarázta a politikus.
Hozzátette: sokkal kevesebb pénz jut majd infrastruktúra-fejlesztésre, hiszen az alapinfrastruktúra kiépült az előző években, vagy kiépülőben van. „A pénzt az emberekbe kell invesztálni, vállalkozókba, vállalkozásokba, és szerintem iskolára, óvodára, szociális szolgáltatásra” – fogalmazott.
A megbeszélést követően a témában Lázár János lakossági fórumot tartott.
(MTI)