Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Folytatódnak a lélekmelegítő borestek a Tájházban

Harmadik alkalommal
rendeztek Lélekmelegítő borestet a Tájházban. A rendezvény annyira népszerűvé
vált a vásárhelyiek körében, hogy még a kemencepadkán is ültek a borkedvelők. A
nagy sikerre való tekintettel folytatódik a rendezvénysorozat.

A csongrádi borvidék és a Frittmann pincészet bemutatkozása
után a „Vásárhely bora” címet elnyerő Koch borászat borkóstolásával
folytatódott a Tájházban a homoki borok népszerűsítése.

– Nagyon népszerűvé vált ez a program. Teljesítettük a
feladatot, hiszen az volt a célunk, hogy ne csak a hegyvidéki borainkat
szólaltassuk meg, hanem kellő teret hagyva, az alföldi borokat is
megismertethessük a vásárhelyi közönséggel – mondta Sonkoly Ágnes
programszervező.

Nemcsak borkóstolás zajlott a Tájházban. A
rendezvénysorozaton résztvevők szakmai előadásokat is hallhattak többek között
a csongrádi szőlőtermesztő vidékről vagy a bormarketingről.

– A harmadik rendezvényünk előadója a Szegedi
Tudományegyetem okleveles kertészmérnöke, dr. Hantos Ferenc, aki átfogó képet
ad az alföldi szőlőtermesztésről – tudtuk meg Sonkoly Ágnestől.

A rendezvénysorozat olyan
népszerűvé vált a vásárhelyiek körében, hogy harmadik, utolsóra tervezett
állomása mégsem lesz végállomás a homoki borok bemutatása tekintetében.

– Helyi hungarikumokat:
kövidinkát, olaszrizlinget és cabernet, illetve kékrangos vörösborokat
szeretnénk kóstoltatni – mondta Takács Ferenc, a Vásárhelyi Róna Kft. sóshalmi
borászatának ágazatvezetője.

Folytatódnak tehát a
Lélekmelegítő borestek. A következő alkalommal, a sóshalmi borokkal ismerkedhetnek
meg az érdeklődők.

Megszakítás