Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Forr az új bor – a 168 óra dr. Lázár Jánost kérdezte

168 ÓRA – Jövőre mentalitásváltásnak kell következnie – állítja Hódmezővásárhely
fideszes polgármestere. Szerinte nem azért kell kormányra kerülni, hogy
aki nyolc évig nem fért hozzá a kondérhoz, most szabadon fosztogasson.
Úgy véli, pártjának nem volt és nem lesz kapcsolata a Jobbikkal. – A 168 óra eheti száma interjút közöl dr. Lázár János polgármesterrel, országgyűlési képviselővel.

Milyen volt a felcsúti rántotta?

Sejtettem, hogy ezzel kezdi. Sajnos kevés volt a kolbász, mondhatni:
világgazdasági válsággal sújtott. Ennek ellenére nem volt rossz, bár a
feleségem jobbat készít.

Kampányíze volt a kereskedelmi tévében mutatott főzőcskézésnek.
Orbán volt a főszakács, ön – mint leendő képviselőjelölt – a kukta.

Amikor sorra kerültem, már több mint ötven képviselőjelölt
meghallgatásán volt túl az elnök és az elnökség. Szükség van ilyen
médiamegjelenésekre, hogy megpróbáljuk megértetni az emberekkel, mit is
teszünk, hogyan készülünk. Konkrétumokat várnak a Fidesztől, most
kiderült, hogy a párt mit tart fontos kezdőlépésnek…

Egy örök kampánytémával, a parlamenti létszám csökkentésével nyitottak.
Medgyessy Péter elhíresült közjogi javaslatai között is szerepelt ez az
ötlet. Azóta boldog-boldogtalan ezzel korteskedik.

Szájer József már korábban kidolgozta a kétszáz fős parlament
koncepcióját. Orbán Viktor kérdése arra irányult: támogatom-e a
javaslatot, meglesz-e az elfogadásához szükséges többség. Képzeljen el
386 képviselőt, akinek arról kell döntenie, hogy megszünteti a saját
állását!

Lojalitásból támogatta a pártelnöki ötletet?

Nem. Az a meggyőződésem, hogy ennyi politikust ez az ország képtelen
eltartani. Ha a rendszer így marad, annak korrupció lesz a vége,
zavarosak és átláthatatlanok lesznek a viszonyok.

Befolyásolhatják a választási eredményeket, ha nekilátnak tologatni a választókerületek határait.

Szerintem döntően egyéni választókerületi rendszerre van szükség. A
következő négy évben az Országgyűlésnek arról is döntenie kell, hogy
menynyi fizetett települési képviselőre van szükség.

Szijjártó Péter szerint csak 2014-ben lehet átállni az új rendszerre. Ön azt mondja, már 2010-ben változtatni kell.

Már a ciklus elején dönteni kell erről, és muszáj rögzíteni, hogy a
változás mikortól lesz hatályos. Nem állítom azt, hogy csak ez a
javaslat oldja meg az ország gondjait, de fontosnak tartom, mekkora az
Országgyűlés, és mennyibe kerül, valamint azt is, hány bürokratikus
testület üzemeltethető Magyarországon.

Az állam karcsúsításának kérdésében eddig egymás foglya volt a két nagy
párt. Hol a Fidesz torpedózta meg az MSZP ötletét, hol a szocialisták
mondtak nemet az önök indítványára.

Szerintem a sok-sok regionális állami ellenőrző és igazgatási szervezet
helyett egyetlen intézményt kellene működtetni. Egy kormányhivatalt,
amely a törvényességi ellenőrzést, felügyeletet vagy a másodfokú
eljárási szintet biztosítani tudja. A túlzott állami bürokrácia ugyanis
iszonyatosan sok pénzbe kerül.

Ha belügyminiszter lesz, akkor önhöz tartozik majd ez a terület.

Csőbe akar húzni?

Azt mondta, még gondolkodik, hogy elvállalja-e a feladatot.

Ügyes. Nézze, nyolc éve vagyok polgármester, látom az önkormányzati
rendszer erősségét és a gyengeségeit. Viszont Hódmezővásárhelyen még
rengeteg dolgom van. Abban hiszek, hogy húsz évvel a rendszerváltozás
után változtatni kell.

Nem válaszolt.

Ez a szakmám.

Ügyes. Ha felkérnék, hogy legyen belügyminiszter, mit válaszolna?

Még nem kértek fel.

Nem sérti az önérzetét, hogy az újságokban Pintér Sándor dublőreként
szerepel a neve? Ha a Belügyminisztérium felügyeli a titkosszolgálatot,
ő lesz a tárcavezető, ha nem, akkor ön.

Hogy unterman lennék? Aki ismer, tudja, hogy ez kizárt. Egy
polgármesternek eredménycentrikusnak kell lennie. A parlamenti
politizálás azonban sokszor nem erről szól. Ez frusztráló érzés. Ha
választanom kellene, akár települési képviselőként szívesen maradnék
Hódmezővásárhelyen. Szeretem a városomat!

De csak van ambíciója! Hiszen éppen ön mondta: „forr az újbor”, a harmincasok fogják megváltoztatni Magyarországot.

Van, persze. Akkor lesz érdemi változás az országban, ha a
harmincas-negyvenes korosztály lehetőséget kap arra, hogy a saját
hazájában változást érjen el. Ha így merül föl a kérdés, akkor nem
passzív, kormánypárti, parlamenti képviselőként képzelem el a jövőmet.
Szeretnék eredményt és sikert elérni országosan is.

Két erőszakszervezet egy kézben? Rossz üzenet ez, ha közben elszámoltatással kampányolnak.

Féljenek azok, akiknek van okuk rá. A szocialista és fideszes
politikusok között nincs vita arról, hogy komoly problémák vannak a
nemzetbiztonsági szolgálatnál. Ha csak a fele igaz annak, hogy a
romagyilkosság-sorozat idején szakmai hiányosságok voltak, akkor
felmerülhet a teljes testület alkalmasságának a kérdése. De nem
kielégítő a Nemzetbiztonsági Hivatal szélsőségesekkel kapcsolatos
elhárító munkája sem. Ami biztos: át kell szervezni az NBH-t. Szoros
szakmai felügyeletre van szükség. 1989-ben csak táblacsere történt a
szervezeteknél. A magyar rendőrség 1963 óta ugyanabban a struktúrában
működik. Sajnos a mentalitás sem változott. A rendőrségi vezetők
mindenkit kiszolgálnak, aki éppen hatalmon van.

Egyik fideszes politikus mesélte, hogy már most kopogtatnak önöknél.

Nagyon nem helyeslem! A változás azt jelenti számomra: vége az uram-bátyám mutyivilágnak.

Mégis kinyílik az az ajtó. Ön azt mondja, hogy most támogatni és
segíteni kell a rendőrséget, mert nem ő tehet arról, hogy kormányzásra
képtelen kormány meggyengítette.

Ezt a romagyilkosságok nyomozása idején mondtam. Arra utaltam: mindent
meg kell adni a testületnek, hogy eredményre jusson. Voltak szakmai
hibák.
Tatárszentgyörgyön például az összes nyom eltűnt.

A Fidesz is gyengítette a rendőrséget azáltal, hogy behúzta a testületet a politikai csatatérre.

Pontosítanék: 2006-ban Gyurcsány Ferenc tette rá a kezét a rendőrségre.
Ma pedig nincs megoldva a rendőrség kormányzati felügyelete, mert a
kabinet a testület munkájáért nem vállal felelősséget. A rendészeti
bizottság üléseire nem a minisztérium emberei, hanem az országos
rendőrfőkapitány és a bűnügyi főigazgató jár. Ez nonszensz. Nem a
rendőr tábornokokra kell mutogatni akkor, amikor nincs meg egy
elkövető, vagy valamilyen botrány van. A rendészeti miniszternek vagy a
belügyminiszternek kell elvinnie a balhét. Ez a gyakorlat Nyugaton is.

Ezt mondja majd kormánypárti képviselőként is?

Egészen biztos.

Akkor bezzeg nem aggódtak a rendőrségért, amikor kordont bontottak a
Kossuth téren! A szocialisták szerint még az ott posztoló rendőrt is
félrelökték.

Ilyen nem történt. A Fidesz a törvényesség és a rend pártja. A
rendőrség 2006 őszén és az azt követő időszakban a jogszerűség és az
emberi jogok tisztelete terén nem teljesített jól. A rendőrség ma
inkább uralkodó, nem szolgáltató típusú testület. 2006-ban túllépett
egy határt, amire csak rögtönzött, határozott fellépéssel lehetett
válaszolni.

Kövér László nyilatkozatait olvasva: túl sok a düh, a sértettség, nagy a revánsvágy önökben.

Ha valaki nyolc évig kormányoz, természetes, hogy elszámol azzal, amit
csinált. Engem 2006-ban az Állami Számvevőszék ellenőrzött, hogy mire
költöttem Hódmezővásárhely pénzét. Ugye ön is tudja, hogy Hunvald
Györgyöt nem a Fidesz juttatta börtönbe? Hogy komoly problémák vannak a
közpénzek magyarországi fölhasználásával kapcsolatban? Gondoljon csak a
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kifizetéseire, a Zuschlag-ügyre, a
BKV-botrányra. Ezer sebből vérzik a rendszer. Érthető az a társadalmi
elvárás, hogy bizonyos ügyek ne maradjanak következmények nélkül. Nem
politikai vendettáról beszélek, hanem jogállami keretek között zajló
elszámolásról.

Kormányra kerülése után nagy lesz a Fidesz felelőssége. Elég
egyetlen korrupciós ügy, és a jelenlegi politikai elit szedheti a
sátorfáját.

Én így értelmeztem Orbán Viktor felcsúti kérdését: egyetértenek-e a
leendő fideszes képviselők abban, hogy mentalitásváltásnak kell
következnie. Nem azért kell kormányra kerülni, hogy aki nyolc évig nem
fért hozzá a kondérhoz, most szabadon fosztogasson. Új politikára, új
országra van szükség. Orbán Viktor szerintem ehhez keres
szövetségeseket.

Alkalmas erre a Jobbik? Ön élen járt a szélsőségektől való
elhatárolódásban: nem engedte vonulni a gárdát, rossz szemmel nézte az
árpádsávos zászlók lobogtatóit. Miközben több polgármestertársa, köztük
Molnár Oszkár egy követ fúj Vonáékkal.

Semmiféle kapcsolatunk nincs a Jobbikkal, és nem is lesz.

Akadnak helyi szövetségek.

Ne tupírozzuk ezt!

Emlékszem korábbi fideszes nyilatkozatokra, amelyek nem határolódtak el egyértelműen a Jobbiktól.

Orbán Viktor azt mondta, hogy nincs szövetségkötés: se jobbra, se
balra. Ez elég egyértelmű. A magyar politikai palettán a Fidesz az
egyetlen erő, amelyikben bíznak az emberek. Két elbukott választás után
ez a párt nem azzal foglalkozik, hogy más mit csinál, hanem azzal, hogy
ő mit akar megoldani. Nem szabad, hogy a Fidesz politikáját a Jobbikhoz
való viszonyulás határozza meg. Szeretnénk végre lehetőséget kapni
arra, hogy ne koalíciós kényszerekkel alakítsunk kormányt.

De a Jobbik szavazatokat vesz el a Fidesztől.

Biztos ebben? Végigjártam azokat a borsodi településeket, ahol a Jobbik
harminc százalék feletti eredményt ért el. A Fidesz szavazói darabra
megvoltak, ám köddé váltak a szocialista szimpatizánsok. Egyébként egy
uniós választásból nem vonnék le messzemenő következtetéseket.
Emlékszem, 2002-ben arról beszéltek, hogy a szélsőségek előretörnek, a
MIÉP meghatározó lesz a parlamentben. Neoklaszszikust idézve: nem a
közvélemény-kutatást, hanem a választást kell megnyerni.

Tehát a Fidesz taktikája: levegőnek nézik a Jobbikot.

A Fidesz az emberekkel foglalkozik: szeretnénk elnyerni a bizalmukat,
és ajánlatot teszünk a polgároknak arra, hogyan lehet megváltoztatni az
országot.

Forrás: 168 óra online. (www.168ora.hu)

Kép: 168 óra online (Bazánth Ivola felvételei)

Keresse a 168 óra eheti kiadását az újságárusoknál, vagy látogason el a 168 óra honlapjára a www.168ora.hu internet címre!

Megszakítás