Hosszú idő után újra a Magyar Kupa
főtáblájára jutott a HFC NB III-as labdarúgó csapata. A vásárhelyi együttes a
megyei selejtező negyedik fordulójában a SZVSE-Gyálarét együttese ellen nyert
3-2-re.
A kupasorozat szabályai szerint a továbbjutás egy
mérkőzésen dőlt el, amelyet a megyei I. osztályú csapat gyálaréti pályáján
rendeztek meg. A hazaiak egy vitatható büntetőből, Völgyi jóvoltából szereztek
vezetést, a HFC szintén tizenegyesből, Sipos révén még a szünet előtt
egyenlített. A fordulást követően újabb büntetőhöz jutott a vásárhelyi
együttes, amit ismét Sipos értékesített. Ráadásul a vendégek emberelőnybe
kerültek, hiszen a játékvezető Lajkót szándékos rúgás miatt kiállította. Az
emberhátrányba kerülő SZVSE azonban mégis egyenlített, egy szögletet követően
Cseh fejelt a hálóba. A győzelem és a továbbjutás sorsát végül Bata döntötte
el, az ifjú csatár perdítése után alakult ki a 3-2-es végeredmény. Ezzel a HFC
hosszú idő után újra a Magyar Kupa főtáblájára, vagyis a legjobb 64 közé
került. A siker pedig lendületet adhat az újabb bajnoki a találkozóra, amelyet
vasárnap 17 órától hazai környezetben játszanak le a kék-sárgák. Akkor a
listavezető, feljutásra is esélyes fővárosi ESMTK szerepel a városi stadionban.