Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Fotókiállítás a két évtizedes munka tiszteletére

Idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a
Csongrád Megyei Honismereti Egyesület. A két évtizedes munka tiszteletére fotókiállítást
szerveztek, amely a Vásárhelyi Levéltárban tekinthető meg. A képek az egyesület elmúlt két évtizedes munkájának jellegzetes
pillanatain túl az ötven évre visszatekintő mozgalom tevékenységét mutatják be.

A Magyar Honismereti Mozgalom a két világháború között indult el. A mozgalom
tagjaiként neves tudósok helyismereti munkákat készítettek, továbbá
jelentős gyűjtemények jöttek létre néprajzi tárgyakból. A honismereti munkának a
kommunizmus vetett véget, a mozgalom a hatvanas évek végén szerveződött újjá,
akkor már hivatalosan is Honismereti Mozgalom néven. A rendszerváltást követően
a szervezet átalakult, ekkor jöttek létre a megyei egyesületek.

– Az előző korszakhoz képest a változás az volt, hogy egy valós egyesületi
élet indult el, ahol a tagok maguk is sokat dolgoznak az közösségért – hangsúlyozta
Blazovich László, a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület elnöke.

A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját.  A két évtizedes munka tiszteletére fotókiállítást
szerveztek, amely a Vásárhelyi Levéltárban tekinthető meg.

Bár a kiállítás főképp az elmúlt húsz év munkját mutatja be, megtalálhatók
olyan személyiségek, szaktekintélyek fotói is, akik már régebb óta dolgoznak a
mozgalomban. Láthatunk képeket a honismereti gyűjtőmunkáról, az egyesület
határon inneni és túli kapcsolatrendszeréről, a mozgalomhoz szorosan kötődő
Honismereti Körök életéről, de az elmúlt időszakban megjelent számos tanulmány
és könyv is megtekinthető. Blazovich László elmondta: ezt az anyagot egy kötet
formájában is szeretnék majd megjelentetni.

Megszakítás