Hódmezővásárhelyre érkezett az a vándorkiállítás, amellyel a csontvelő-átültetett gyermekek műtét utáni rehabilitációját térítésmentesen segítő Démétér Ház bővítésére gyűjtenek. A budapesti intézmény fejlesztését 42 millió forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az adományozó levelet Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át a Démétér Alapítványnak.
A csontvelő-transzplantációs kezelést követő immunhiányos állapot következtében a gyermekek különlegesen érzékenyek a fertőzésekre, ezért speciális steril körülményeket kell biztosítani számukra. A Démétér Ház fővárosi apartman szobáiban gyógyulhatnak a frissen műtött vidékről felutazott gyerekek. Az intézmény azonban bővítésre szorul.
– Amikor először hallottam 2006-ban, hogy megnyílt a Démétér Ház, arra gondoltam, hogy milyen nagyszerű kezdeményezés. Nagy öröm számunkra, hogy Hódmezővásárhelyen veheti át az alapítvány azt a támogatási szerződést, amellyel az EMMI a felújítást segíti – jegyezte meg Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere. A Démétér Ház bővítését az Emberi Erőforrások Minisztériuma 42 millió forinttal támogatja, ugyanakkor vándorkiállítással is gyűjtést indítottak. A fotók Hódmezővásárhelyen is megtekinthetők.
– További összefogásra van szükség, azoknak a magánszemélyeknek, vállalkozásoknak támogatására, akik valóban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a beteg gyerekek minél jobb körülmények között gyógyulhassanak – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki Hódmezővásárhelyen adta át a Démétér Alapítványnak a támogatásról szóló adományozó levelet. A városházi ünnepség előtt ellátogatott a Magvető utcai óvodába, ahová a megyében egyedülállóan látás- és hallássérült kisgyermekeket is járnak.
A Démétér Ház életét bemutató fotókat Koszticsák Szilárd, az MTVA/MTI fotóriportere készítette. A képek március 3-áig a Gyarmati Dezső Sportuszodában tekinthetők meg.