Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Független és erős Magyarországot akarunk

A Demokrata című hetilap interjút közölt Lázár János Minszterelnökséget vezető miniszterrel, országgyűlési képviselővel.

Az a kormány, amelyet bénít a félelem, kudarcra van ítélve. Vannak viták, amelyeket el kell vállalni, és vannak helyzetek, amikor bölcsességre van szükség – mondta a Demokratának Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, akivel a norvég pénzekről, a kitiltási ügyről, az államreformról, az uniós vitákról és az internetadóról is beszélgettünk.

– A norvégok a múlt héten bejelentették, nem fogadják el a budapesti meghívást a Civil Alap felhasználásáról szóló egyeztetésre. Azt is tudjuk ugyanakkor, hogy a Kehi a vizsgált projektek többségénél feltárt valamilyen szabálytalanságot. Mi lesz most az Ökotárssal, illetve a norvég pénzekkel? Patthelyzet?

– A norvég pénzek nem adományok, amelyekhez semmi közünk. A norvégok az általunk biztosított kereskedelmi kedvezményekért, a norvég áruk vámmentességéért fizetik, kötelező érvénnyel. E támogatásokkal kapcsolatban hónapokkal ezelőtt pályázóktól kaptunk bejelentéseket. Olyan szervezetektől, amelyek sérelmezték, hogy semmilyen módon nem tudnak hozzáférni a civileknek járó juttatásokhoz. A panaszok után indult vizsgálat legfontosabb és legsúlyosabb megállapítása az volt, hogy a pénzosztók nem az eredetileg lefektetett szempontok alapján osztották a támogatást. A norvégok által erre kijelölt szervezetek, így az Ökotárs és mások meghamisították a pontozást, az objektív bírálatot, és vélelmezhetően leginkább saját ismeretségi körüknek adták a pénzeket. Pitiáner módon belenyúltak a kasszába is és saját kiadásaikra költöttek a rájuk bízott összegből. Magyarul, visszaéltek a norvégok pénzével és áttételesen a magyar adófizetők bizalmával.

– Ezt vajon a norvégok is így látják?

– Az, hogy a norvég kormány is vizsgálatot indított, önmagában jelzi, nincs minden rendben. A végeredmény majd kiderül. A saját vizsgálatunkat már lezártuk, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentést tett az általa feltárt visszaélések miatt. Ettől kezdve ez már a rendőrség dolga. A norvégokkal pedig készek vagyunk kétoldalú tárgyalásokra, de akár brüsszeli egyeztetésekre is a támogatások további sorsát illetően. Nem tagadom, Magyarország részéről elvi kérdésnek tekintjük az ügyet, mert a függetlenségünkről van szó. Ajánlom mindenki figyelmébe azt az USA-ban folyó vitát, amely arról szól, hogy jó néhány közéleti szereplő azzal vádolja a norvégokat: hatalmas pénzekkel, lobbival akarták befolyásolni a döntéshozókat olyan ügyekben, amelyek érintették a két ország viszonyát. Tanulságos történet…

– Úgy tűnik, Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója nem csupán a norvégokkal, de az amerikaiakkal is jó kapcsolatot ápol, hiszen például közös sajtótájékoztatót tartott André Goodfrienddel, s szeptemberben egy munkacsoport tagjaként Obama elnökkel is találkozott. Mindez nem nehezítheti a fellépést a vélt szabálytalanságok kapcsán?

– Egy jogállamban nem az számít, hogy ki kivel van jóban, hanem az, hogy mindenkinek be kell tartania a jogszabályokat. Meglehet, a norvégok rosszul viselik, hogy az a pénz és energia, amit 2010 és 2014 között a mostani kormány megbuktatására fordítottak, feleslegesnek látszik. Hiszen idén a magyarok három választáson is a Fidesznek és szövetségeseinek szavaztak bizalmat. Az emberek azt akarják, hogy az önkormányzatokban, országosan, Európában és a teljes nemzetközi térben is mi képviseljük őket. Eközben azt tapasztalják, hogy a norvég alapokból olyan „fizetett forradalmárokat” is támogattak, akik az elmúlt hónapok, évek ellenzéki lökdösődéseinek fontos és emblematikus alakjai voltak. Volt köztük például olyan, aki maga vallotta be, hogy a támogatásként kapott pénz egy részét kormányellenes tüntetés szervezésére fordították.

– Ha már Egyesült Államok: bár csendesedni látszott a kitiltási botrány, Vida Ildikó NAV-elnök lapinterjúja kapcsán újra a figyelem középpontjába került az ügy. Mi lehet a folytatás? A kormány tervez valamilyen lépést?

– Mi az Egyesült Államokra szövetségesként, az emberek többsége pedig barátként tekint, pedig volt, amikor bizony nagyon magukra hagyták a magyarokat. Egy szövetségestől elvárható, hogy segítsen. Mi ennyit, és csak ennyit kértünk az amerikai kormánytól, hiszen ez a történet befolyásolja a két ország kapcsolatrendszerét. Goodfriend ügyvivő úr első nyilatkozatában azt mondta, nem közügyről vagy politikai ügyről van szó, s ebben nekünk nincs további teendőnk, a dolgok mégis mintha más irányba haladnának. Látható, hogy még mindig nincs nyugalom, és ami a legfontosabb, az ügy érinti a nemzeti szuverenitás kérdését is. Egy külső hatalom, egy másik ország a 925 ezer magyar állami alkalmazott közül többeket azzal vádol, hogy valamit elkövettek. De hogy mit, arról egy szót sem szól, egyetlen bizonyítékot nem bocsát rendelkezésünkre, ami alapvető feltétele lenne annak, hogy hatóságaink hivatalos eljárást indíthassanak. Ismét hangsúlyozom, hogy Magyarország jogállam, ahol a törvények biztosítják a rendet, de eközben az állampolgárok védelmét is, ha igaztalanul vádolják őket. Hová jutna egy ország, ha a most tapasztaltak szerint folynának eljárások? Joggal mondhatja bárki bármely országban, hogy ha ennyi elég, egy sajtónyilatkozat elég a súlyos vádak megfogalmazásához, akkor senki sem lehet biztonságban. Mindaddig, amíg nem kerülnek elő bizonyítékok, amíg az Egyesült Államok semmilyen bizonyítékot nem bocsát a magyar hatóságok rendelkezésére, senkinek nincs jogalapja eljárás megindítására. Ha amerikai szövetségeseink hajlandóak megalapozott információkkal segíteni a magyar kormány korrupcióellenes küzdelmét és a magyar hatóságok munkáját, akkor a törvény adta kereteken belül a lehető legszigorúbban fogunk fellépni. Jogászként nem is nagyon értem, az amerikaiak miért nem hajlandóak átadni bizonyítékaikat, hiszen az általuk hivatkozott rendelet lehetőséget biztosít arra, hogy mind az érintett személy, mind pedig az érintett állam számára megküldjék a döntésüket megalapozó információkat.
Amerikának is fontos tudnia: nem elég barátnak látszani, annak is kell lenni.

– Önök kérték a bizonyítékokat, az amerikaiak erre nemet mondtak. A magyar kormány számára ezzel véget ért az ügy?

– Dehogy! Erről a kérdésről, de bármi másról is, készek vagyunk tárgyalni az Amerikai Egyesült Államokkal. Ám a labda a jog – és nem csak a magyar jog – alapján az amerikai térfélen pattog. A továbblépéshez együttműködés és átláthatóság, transzparencia kell. Mert ha így folytatódik tovább az ügy, ha titokban akarják tartani érveiket, bizonyítékaikat, akkor az már súlyos kétségeket ébreszthet a magyar emberekben. Ez nem lenne jó senkinek. Mi továbbra is hiszünk abban, hogy nemcsak a Magyarországot feljelentgetőket hallgatják meg, hanem a másik felet, tehát minket is. Tudják, sokaknak van olyan érzésük, hogy hiába a három, néhány hónapon belül megnyert választás, a világos népakarat, egyesek mintha továbbra sem fogadnák el a magyar választók akaratát. Mintha valakik, valamilyen okból felül akarnák írni a szabad választások eredményét, pedig mind a három eredmény egyértelmű volt, akár a régi, akár az új választási rendszer szerint számoljuk. Számos korábbi példa is mutatta, hogy a vesztes politikai, gazdasági körök fogták magukat és telesírták sérelmeikkel a világot. Korábban Berlin vagy Brüsszel volt a célállomás és az európai lapokat használták, utóbb viszont egyre inkább Washington és az amerikai média jött divatba. Az igazán sajnálatos viszont az, hogy egyes külföldi politikai vagy sajtókörök a panaszkodónak látszók állításait tényként kezelik, ezeket visszhangozzák a megszólalásaikban, az írásaikban. És mindezt anélkül, hogy minket megkérdeznének.

– Miként vélekedik arról, hogy az amerikai követtanácsos kormányellenes tüntetéseken vesz részt?

– Elfogadom azt az érvet, hogy személyesen akart tájékozódni, és azt is elhiszem, hogy más, kormány melletti megmozdulásokra is elment. Az ügyvivő saját döntése, milyen demonstráción vesz részt, ha az őt küldő ország ezt nem kifogásolja. Mi csak fair és méltányos eljárást várunk el Magyarországgal szemben. Azt, hogy a mi álláspontunkat is hallgassák meg és ugyanolyan súllyal vegyék figyelembe.
Goodfriend úr tüntetéseken való részvételénél engem jobban zavar, amikor azt látom, hogy ellenzéki politikusok próbálnak keresztbe tenni az országnak. A legbrutálisabb példája volt ennek, amikor Gyurcsány Ferenc azt kezdeményezte az Európai Bizottságnál, hogy vonják meg a Magyarországnak járó forrásokat. Mi ez, ha nem hazaárulás? Mert az egy dolog, hogy a DK elnökének nem tetszik a jelenlegi kabinet, és le akarja győzni. Na de ezeknek a pénzeknek nem a kormány a kedvezményezettje, hanem ötvenezer magyar vállalkozás vagy éppen 3200 önkormányzat, és lényegben minden magyar ember, minden magyar család! Hová teszik a józan eszüket ezek a politikusok? Mire esküdtek fel, és kiknek az érdekeit szolgálják? Gondolkodtak ezen valaha?

– Egytől tízig terjedő skálán hogyan értékelné most a magyar–amerikai kapcsolatokat?

– Az amerikai ügyvivő azt mondta, soha nem voltunk ilyen erős szövetségesek. Ezt én is így gondolom. De még egyszer alá kell húznom: nem elég barátnak látszani, annak is kell lenni. Ne csak kritizáljanak, hanem segítsenek is! Ha vádakat fogalmaznak meg magyar állampolgárokkal szemben, de kérésre sem hajlandók bizonyítékokat felmutatni, akkor egy független jogállam nem teheti meg, hogy eljár megvádolt polgáraival szemben. Már csak azért sem, mert akkor felmerül az a logikus kérdés: ebben az országban ki gyakorolja a választók bizalmából megkapott közhatalmat? És ez nem csak Magyarországra érvényes.

– Munkába állt a Juncker-bizottság. Sokak szerint ebben a ciklusban az EU még keményebb, kritikusabb lehet a kormánnyal, mint az előzőben. Számít konfliktusokra?

– Vitáink voltak is, lesznek is. Ugyanakkor Navracsics Tibor szerintem a meghallgatások során komoly sikert ért el. Bizonyította személyes képességét, rátermettségét, és ennek köszönhetően Magyarországnak végre lesz a bizottságban egy olyan képviselője, akinek van tekintélye, szavának súlya van, aki kész a hazáját segíteni. Navracsics Tibor olyan kormányzati teljesítménnyel a háta mögött ült be a biztosi székbe, amelyet Európa és a világ számos országában megsüvegelnek. Vele, azt hiszem, még erősebbek leszünk, mert már nem csak a Szájer József vezette – egyébként szakmailag az egyik legerősebb – EP-frakcióra számíthatunk. Nem mondom ugyan, hogy a magyar ügyek minden szempontból jól mennek, de a vitás kérdéseket illetően nem lógunk ki a sorból. Az uniós pénzek felhasználása terén komoly előrelépést sikerült elérni, jól állunk, hiszen Közép-Európában a lengyelek után a másodikok vagyunk. Az ellenünk folytatott eljárások száma is átlagos számú, sőt, a legfontosabb ügyben, a költségvetési deficit ügyében nálunk régebbi tagoknál, uniós alapító országoknál is jobbak vagyunk. Ha már a korrupció korábban szóba került, hadd említsem meg, hogy Bulgária és Románia ellen az Európai Bizottság jelen pillanatban is vizsgálatot folytat. Arról mégsem hallottam, hogy ezekben az országokban hogyan vesz részt az amerikai kormányzat a transzparencia erősítésében.

– A visegrádi országok körében vagy az EP néppárti frakciójában sem romlott a megítélésünk, például a keleti nyitás vagy a paksi bővítés miatt?

– Több aspektust érdemes megvizsgálni. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Magyarország tekintélyének rombolása nem kis részben magyar állampolgárokhoz köthető. Azokhoz, akiknek úgy tűnik, hogy a minél rosszabb, annál jobb taktika van a fejükben. A másik vetület, hogy az európai baloldal nem tudja elfogadni a magyar választók akaratát, amelynek köszönhetően immár a második ciklusban kormányozhat kétharmados többséggel egy keresztény-konzervatív kormány, adott esetben – sok területen – másoknak is példát szolgáltatva. Mivel ebbe nem tudnak beletörődni, bele akarnak nyúlni – kívülről – a magyar közéletbe. Van, amikor fizetett aktivistákkal teszik, van, amikor más eszközökkel, médiával, minősítő szervezetekkel próbálnak nyomást gyakorolni. A harmadik szempont az amerikai szempont, vagyis Oroszország viszonya Európával. Tudomásul kell venni, hogy e kérdéskörben „frontország” vagyunk. Amerika és az oroszok között már-már háborús hangulatú a viszony, mi pedig pont az összeütközés kulcspontját jelentő Ukrajna mellett helyezkedünk el. Hillary Clinton volt külügyminiszter, elnökaspiráns nemrégiben azt mondta: vannak olyan európai vezetők, akik nem akarnak konfrontálódni Oroszországgal, ez pedig súlyos bűn. Amerikai szempontból lehet, de mi vagyunk határosak Ukrajnával, nem ők. A mi magyarjaink élnek abban az országban kisebbségként, nem az amerikaiak.

– Tehát a magyar kormány továbbra sem hajlandó konfrontálódni.

– A mi feladatunk nem a konfrontáció, hanem a magyar nemzeti szuverenitás megtartása. A magyar társadalom nagyobb része elutasítja az orosz politikai berendezkedést, ugyanakkor a magyarok legalább ugyanekkora része minden nap orosz gázzal fűt. Ez a realitás, és ezt a nyugati világnak is meg kell értenie. Egy amerikai számára nem gond az orosz gáz, de egy magyarnak, egy németnek már bizony az lehet. Nekünk kezelnünk kell ezt a helyzetet. Eltökéltek vagyunk abban, hogy mi senkinek nem leszünk sem a táskahordozója, sem a strómanja, senkinek nem leszünk a hídfőállása, senkinek nem leszünk szálláscsinálója. Mi egy független és erős Magyarországot akarunk, és ennek az országnak, ennek a nemzetnek a képviseletére esküdtünk fel. Luther Mártonnal szólva, itt állunk, másként nem tehetünk. Tudjuk, ki vagyunk szolgáltatva az oroszoknak, mert hárommillió-hatszázezer háztartásban orosz gázzal fűtenek. Ám ennek a függőségnek a megszüntetése vagy csökkentése érdekében az Európai Unió vagy az Egyesült Államok semmit sem tett az elmúlt két évtizedben. És ez a helyzet nemcsak minket érint, hanem más országokat is a térségben. Mi semmi mást nem szeretnénk, csak egy korrekt üzleti-gazdasági viszonyt Oroszországgal. Ez a gyakorlatban azt jelenti: nekünk az az elsődleges feladatunk, hogy októbertől tavaszig minden háztartásban legyen gáz, és lehessen fűteni.

– Ukrajna?

– Ukrajna kapcsán más a helyzet. Nekünk, magyaroknak a legfontosabb szempont az ott élő magyar kisebbség helyzete. Ebből semmilyen körülmények között nem tudunk engedni.

– Közeledik a operatív programok beadásának határideje. Melyek lesznek az uniós források elosztásának legfontosabb irányelvei? Mely ágazatokra, területekre helyezik a hangsúlyt?

– Először is megnéztük az elmúlt hét év tapasztalatait. Az egyik legfontosabb tanulság, hogy több embernek – vállalkozásnak, társadalmi csoportnak – kell hozzáférni a pénzekhez. Éppen ezért a források hatvan százaléka a kis-és középvállalkozói szektornak jut. Ez nagyon sok pénz, nagyságrendileg négyezermilliárd forint. Ennek elsősorban a gazdaság fejlesztésére, különösen munkahelyek teremtésére kell fordítódnia. Ez minden magyar ember, de a nemzet egészének is elsőrendű érdeke, mert ez biztosítja megélhetésünket és nemzeti szuverenitásunkat is. Emellett kiemelt cél az agrárium támogatása és a társadalmi, a humán-és reálinfrastruktúra fejlesztése is. Az uniós pénzek felhasználásának megváltoztatása és az államreform, amibe most belevágunk, azt a célt szolgálja, hogy Magyarország versenyképesebb legyen. Az előző EU-s költségvetési ciklus elején kötve volt a kezünk, mert ezeket a pénzeket a szocialisták megcímkézték. Így azoknak az érdekcsoportoknak juttattak támogatást, amelyek az ő körükhöz tartoztak. Kiszorították például az uniós forrásokból a történelmi egyházakat vagy azokat a civil szervezeteket, közösségeket, amelyek nem kötődtek a baloldali világhoz. Ellenben nagyon tanulságos, hogy mekkora összegek mentek – a magyaroknak járó pénzből – multinacionális cégekhez. Mi most teljesen más irányt akarunk szabni. Azt akarjuk, hogy az uniós pénzből a magyarok gyarapodjanak.

– Utalt az államreformra, ennek kapcsán leginkább a lehetséges létszámleépítésekről volt szó a sajtóban.

– Az államreform nem erről szól. A cél az, hogy akár az állampolgárok, akár a vállalkozások számára biztosítsuk a jobb együttműködés lehetőségét az állammal. Hogy az állam ne nehezítse az emberek életét, hanem könnyítse. Teljes más államfelfogást kell meghonosítanunk, vagyis mi lényegében egy kulturális változásról beszélünk. Arról, hogy az állam nem uralkodik polgárain, hanem szolgálja azokat. Nincs kivételezett helyzetben, nem előbbre való a polgárnál. Ebben az elmúlt húsz évben csak részsikereket tudtunk elérni, ezért alakult ki az az általános vélemény, hogy az állam, amelyet az adófizetők tartanak fenn, túl nagy, túl drága, túl nehézkes. Azt a pénzt, amelyet az állam működésén meg tudunk takarítani, a gazdaság növelésére, az életminőség javítására fordítjuk. Ami pedig a leépítéseket illeti: a feladatokhoz kell igazítani a közszférában dolgozók számát. Csak egyetlen jellemző adat: bár létszámstop van az állam irányításában, 2013-ban mégis 37 ezer embert vettek fel. Az önkormányzatokhoz 12 ezret, a központi apparátusba 15 ezret és állami cégekhez 10 ezret. Na, ez így nem megy. Ezért mondom, hogy optimalizálni kell az állam működését. És az államreform része az uniós pénzekhez való könnyebb hozzáférés megteremtése, de az állami bírságdíjak, eljárási illetékek teljes felülvizsgálata is. Más oldalról, fontos a közszolgálati életpálya megteremtése, a szolgálatban végzett munka elismerése. Ennek része 2016-tól az állami köztisztviselők, kormánytisztviselők fizetésének rendezése, továbbá 260 kormányablak létrehozása, a járások működtetése és a legkisebb településekre mindenki számára rendelkezésre álló ügysegédek rendelése, hogy más további célokat is említsek.

– Mi a menetrend?

– Szeretném, ha 2015 júniusáig az Országgyűlés megalkotná az összes szükséges jogszabályt, így a jövő év második felében, illetve 2016-ban sor kerülhetne a különböző lépések megtételére.

– A tavaszi választások előtt sokan arról beszéltek, hogy ez a konszolidáció ciklusa lehet. Ha viszont megnézzük az elmúlt heteket, hónapokat, ezek inkább a konfliktusokról szóltak…

– Még a választások évében vagyunk, így talán érthető az emelkedettebb hang vagy a szenvedélyesebb megszólalás. De azt remélem, hogy az ünnepek alatt mindenki, leginkább a politikai, közéleti szereplők kipihenik magukat, megnyugszanak, átgondolják, mit tettek jól vagy rosszul, és az élet lassan visszatér a rendes kerékvágásba. Az a célunk, hogy három olyan kiegyensúlyozott, nyugodt, biztonságos évet töltsünk el munkával, amelynek során a politika végre elkezd foglalkozni azzal, ami a dolga, az embereket valóban érdeklő kérdésekkel.

– De az orosz–amerikai viszony aligha javul néhány hónapon belül, mint ahogy azok az úgymond civil szervezetek sem fogják egyhamar feladni a céljaikat, amelyek külföldi háttértámogatással törekszenek a kormány gyengítésére. Nem tart attól, hogy mindez gátja lehet a kiegyensúlyozottságnak, a nyugalomnak?

– Bátorság nélkül nincs siker. Mi, magyarok ezt ’56-ban és ’89-ben is megtanultuk. Az a kormány pedig, amelyet bénít a félelem, kudarcra van ítélve. Vannak viták, amelyeket el kell vállalni, és vannak helyzetek, amikor bölcsességre van szükség. Szerencsére az országnak olyan miniszterelnöke van, aki immár harmadszor tölti be ezt a tisztséget, aki Európában is az egyik legtapasztaltabbnak számít. Hogy csak egyetlen példát mondjak, az ő bölcsességét bizonyítja az internetadóról szóló elképzelés visszavonása.

– Amely most már biztosan nem lesz?

– Az internet ma már egy szolgáltatás. Olyan, mint a víz, a gáz vagy a villany. Azokat is a polgárok használják, s a használatból nyereség keletkezik, amiért a szolgáltatók adót fizetnek. A következő fél évben konzultálni kell. Megnézni, hogy az internet – vagy mondjuk helyesen: a távközlés, az adatszolgáltatás – világa miképpen kapcsolódik az állam működéséhez, hogyan alakult át szűk lehetőségből tömegszolgáltatássá, és ezt az adórendszer hogyan tudja követni, vagy hogyan nem. Nem a tartalomról beszélünk, hanem a technológiáról. Nem a sajtószabadságról, hanem a közteherviselés igazságosságáról. Ebbe a konzultációba kell bevonni az állampolgárokat és a szolgáltatókat is.

– Szóval a kormány célja a béke, de ha kell, vállalják a konfliktusokat?

– A konfliktus sosem cél. Konfliktust akkor és csak akkor szabad vállalni, ha az a magyar emberek érdekét szolgálja. De akkor mindenképpen. Jómagam soha nem tértem ki egyetlen vita elől sem. Ha az ember meg akar változtatni egy országot, az érdeksérelemmel jár, konfliktusokat okoz. Tisztában vagyunk azzal, hogy 2018-ra a magyar társadalom lehető legnagyobb részénél jelentős életminőségbeli javulást kell elérni. Ehhez azonban további jelentős változásokra van szükség. Mi pedig nem arra kaptunk Magyarországtól ilyen erős felhatalmazást, hogy gyáván megfutamodjunk. A politikában csak a bátraké a szerencse.

Bándy Péter