Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Fukusimai diákok: szívvel-lélekkel fogadtak a magyarok

A márciusi földrengés,
szökőár és nukleáris baleset által sújtott fukusimai térségből
Magyarországra érkezett japán diákok egy szerdai budapesti fogadáson
arról számoltak be: a magyarok szívvel-lélekkel fogadták őket,
támogatásukat haza szeretnék vinni Japánba és megosztani
társaikkal.

Több ország hasonló meghívása után elsőként Magyarországra
látogattak fukusimai diákok – hangsúlyozta Ito Tecuo japán nagykövet
a rezidencián rendezett fogadáson.

A 14-17 éves tanulók csoportja az úgynevezett a Kizuna-projekt
keretében a hódmezővásárhelyi önkormányzat meghívására július 25-én
érkezett Magyarországra.

Az erősen sugárszennyezett Fukusima, valamint a szökőár és
földrengés által sújtott Iwate prefektúrából érkezett 17 fukusimai
diák a magyarországi japán vállalatok által támogatott fogadáson
arról beszéltek: akármerre jártak az országban, szeretet és
kedvességet kaptak, sok magyar barátra leltek.

„Szívvel-lélekkel fogadtak bennünket, úgy érzem, ezért tudunk
mosolyogni” – mondta egy Fukusima városából érkezett 15 éves lány.
Egy másik 17 éves lány a meghívásért háláját kifejezve azt mondta, a
jövőben viszonozni szeretnék a magyarok támogatását. „A mi
magyarországi üdülésünk is segíti Japán talpra állását” –
fogalmazott egy harmadik diák.

Ito Tecuo japán nagykövet méltatta, hogy a borzalmas tragédia óta
eltelt öt hónapban Magyarországon sok koncertet rendeztek és
gyűjtéseket szerveztek a károsultak megsegítésére.

Márton Attila (Fidesz) az Országgyűlés japán-magyar baráti tagozata
nevében köszöntötte a diákokat, és azt mondta, Magyarország bár kis
ország, a tőle telhető módon igyekezett segítséget nyújtani a bajba
jutottaknak. Reményét fejezte ki, hogy a Magyarországon eltöltött
napok segítenek majd a diákoknak feldolgozni a természeti
katasztrófa miatti rossz élményeket, lelki erőt és segítséget adnak
nekik a következő hónapokra, évekre.

A japán fiatalokat szerdán fogadta Schmitt Pál köztársasági elnök
és Orbán Viktor miniszterelnök is, mint a nagykövet mondta, a
kormányfő hosszú időt töltött a tanulókkal, akiknek saját
dolgozószobáját is megmutatta.

Ito Tecuo nagykövet az MTI-nek a fogadáson azt mondta: Japán
különösen hálás a Magyarországról érkezett segélyek mellett azért,
hogy japán diákok üdülhetnek Magyarországon. Azzal a kérdéssel
kapcsolatban, hogy a japánok hogyan tudják feldolgozni a márciusi
katasztrófát, azt mondta: a szigetországban korábban
elképzelhetetlennek tartották, hogy egy ilyen tragédia náluk
bekövetkezzen, és az lehet az egyik tanulság, hogy arra is fel kell
készülni, ami lehetetlennek tűnik. Hozzátette, hogy a világ
együttérzése és rokonszenve sokat segít a japánoknak a tragédia
feldolgozásában, „ez erőt adott nekünk”.

(MTI)

Megszakítás