Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Fűnyírás, szemétszedés, takarítás a temetőkben

Az önkormányzat az
elmúlt évekhez hasonlóan az idén is rendbe hozza az egyházi fenntartású
temetőket Halottak napjára. Két hete dolgoznak a közmunkások, akik hétvégére
mindenhol levágják a füvet és összeszedik a szemetet.

Az önkormányzat az idén is segít az egyházaknak azzal, hogy
Halottak napjára rendbe teszi az általuk fenntartott temetőket. Két hete
kezdődött a munka és a hét végéig tart.

– Hasonló módon, mint korábban, minden temetőben fűvágást,
szemét- és gallyszedést, valamint azok elszállítását jelenti ez a munka.
Szeretnénk ilyen formában is javítani a temetők állapotán – mondta Ékes
József  városüzemeltetési csoportvezető.

Vásárhely mind a kilenc temetőjét rendbe rakja az
önkormányzat közcélú foglalkoztatottak segítségével. Mindez több millió
forintos ráfordításból valósul meg.

Megszakítás