Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Futóverseny és családi programok színesítték az Építkezők Napját

Egész napos programmal várta a Bodrogi Bau építőipari kft. a hétvégén az érdeklődőket. A szakmai tanácsadás és a legmodernebb anyagok megismerése mellett az egyik legnépszerűbb elfoglaltság a futóverseny volt.

Az egész várost megmozgatta a hétvégén a Bodrogi Bau Építőipari és Szolgáltató Kft. Az áruház idén 13. alkalommal rendezte meg az Építők Napját, mely a tavasz és egyben az építkezések kezdetét jelenti. A szakmai programok mellett idén először városi futóversenyt is hirdettek. A mozgás iránt óriási érdeklődés mutatkozott, mintegy ezren neveztek. A legedzettebbek vállalkoztak az 5 kilométeres távra, a többség inkább az 1,8 km-es versenyben indult.  Az iskolák számára is vonzó volt ez a sportolási lehetőség. A legtöbb diákot a Németh László Gimnázium és Általános Iskola delegálta, de a Corvin sem maradt sokkal alul.

– A Corvinból 90-en jöttünk. Igazán népszerű volt ez a program, és én is fontosnak tartottam, hogy példát mutassak a gyerekeknek, bár csak a kisebb távot vállaltam, de azt nagyon lelkesen fogom lefutni – mondta Farkas Zsuzsa, a HISZK Corvin Mátyás Tagintézmény igazgatója.

Az óvodások sem maradtak otthon, rájuk négyszáz méteres táv várt, melyet biztonságuk érdekében nem az úton, hanem a járdán kellett teljesíteniük.

– Nagyon küzdöttem a 3. helyért, a végén már nagyon elfáradtam, de aztán nagyon örültem, hogy elértem a harmadik helyet, és kapok kupát –mondta Károlyi Kende.

Az óvodásokat szüleik is elkísérték, így kicsik és nagyok együtt futottak.

– Úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos a testmozgás, minden héten szoktunk futni, és a gyerekekbe is be kell ültetni ezt a szokást, hogy minél korábban elkezdjék – mondta az egyik résztvevő, Magyar Katalin.

Az Építők Napján, a nyeremények átadása után Almási István polgármester arról beszélt, hogy a futóverseny gondolata egybevág a város által képviselt egészségügyi programmal, az Egészséges Vásárhely Programmal és a mindennapos testneveléssel. Ugyanakkor örömét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a több mint két évtizede indult családi vállalkozás – a gazdasági válság ellenére – is  megállta a helyét Hódmezővásárhelyen és a térségben.

Megszakítás