Az életfogytig tartó protézis alapanyagának fejlesztéséért, a beültetések orvostechnikai munkáit támogató eszközök magalkotása terén végzett munkájáért, továbbá 7 szabadalom kidolgozásában vállalt szerepéért Gábor Dénes díjat kapott Blaskovics Ferenc gépészmérnök a Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft. igazgatója.
Hatodik
alkalommal került sor a nemzetközi-, és huszonegyedik alkalommal
a hazai Gábor Dénes-díj átadására.
A nyilvános felhívás alapján a gazdasági
tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással
foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természettudományi egyesületek,
a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetői, továbbá a
Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakemberek terjeszthették fel azokat
az általuk szakmailag ismert, kreatív,
innovatív, magyar állampolgársággal rendelkező szakembereket, akik: jelentős tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre; vagy tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak
a környezeti értékek megőrzéséhez; vagy személyes közreműködésükkel nagyon jelentős mértékben és közvetlenül
járultak hozzá intézményük innovációs tevékenységéhez.
Az idei évben Gábor Dénes díjban részesült Blaskovics
Ferenc
gépészmérnök, a METRIMED Orvosi Műszergyártó Kft. igazgatója.
Blaskovics az indoklás szerint az
életfogytig tartó, a fizikai-, kémiai és élettani követelményeknek megfelelő
„törhetetlen” protézis-fémalapanyagok kutatás-fejlesztéséért, hazai előállításáért, a
nagyizületi implantátumok (csípőizületi-, térdizületi protézisek, gerinc
implantátumok) kutatás-fejlesztéséért, azok tervezésének és sorozatgyártásának
megvalósításáért, valamint széleskörű hazai alkalmazásának menedzseléséért; a beültetés
orvostechnikai munkáit támogató eszközök megalkotása terén elért eredményeiért;
a világszerte gyorsan elterjedt új sebészeti eljárás kidolgozásában való
sikeres közreműködéséért, amellyel a térd ízfelszín-pótló protézisei helyett a
beteg „saját anyagával” pótolják a hibás térdizületi felszínt, továbbá 7 szabadalom
kidolgozásában vállalt szerepéért nyerte el a kitüntetést.