Elsősorban a stílust, a gyorsaságot és a pontosságot
értékelte a zsűri azon az amatőr görkorcsolya és gördeszka versenyen, amelyet a
tavaly átadott hódtói pályán rendeztek . A kánikula ellenére a rendezvényre a
helyieken kívül a környező településekről is sokan ellátogattak.
2010-ben a gyermeknap alkalmából vehettékbirtokba a fiatalok
a gördeszka- és görkorcsolyapályát a hódtói városrészben. A pályát Tiszta
Szívvel Egyesület és Alapítvány jótékonysági felajánlásokból építetett fel,
mintegy hatmillió forintból. A nemzetközi szabványoknak megfelelő létesítmény
hat méter széles, körülbelül kétezer négyzetméter aszfaltozott területet
jelent, amely különleges burkolatot kapott. Hétvégén a létesítmény amatőr
görkorcsolya és gördeszka versenynek adott otthont, amelyre a környező
településekről is érkeztek versenyzők. Bemutatójukat négy szempont alapján
értékelte a zsűri.
– Egyperces köröket szoktunk menni és ezt pontozza a zsűri.
Stílust, gyorsaságot, a trükk mennyiséget és a pontosságot értékelik- mondta
Fekete Gergő, a verseny szervezője.
A közel húsz versenyző zömmel 16 év feletti görkorcsolyázó
volt, a gördeszkások között azonban egészen fiatal versenyző is akadt.
– Amikor az új trükkök sikerülnek, nagyon jók az élményeim.
Ilyenkor szinte aludni is alig birok – mondta Ádók Norbert, versenyző.
A hódtói pályát leggyakrabban a Görsport Klub használja. Az
egyesület közel negyven tagot számlál, így szinte minden nap tele van a
gyakorlóhely. Amennyiben a hiányzó elemek is megérkeznek a létesítményhez,
akkor akár országos görkorcsolya versenyt is szervezhetnek Hódmezővásárhelyen.
A tervek szerint erre októberben kerülhet sor.