A fiatal korosztály energiatakarékosságra való nevelése érdekébe a vásárhelyi önkormányzat a GovernEE projekt keretében Energianapot tartott a Hódtói Sportcsarnokban, amelyre az óvodásoktól kezdve egészen a középiskolásokig várták a gyerekeket és az érdeklődő felnőtteket.
Hódmezővásárhely önkormányzata a GovernEE a „Jó kormányzás az energiahatékonyság területén” elnevezésű nemzetközi projekt keretében kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az energiatudatos gondolkodásmód és a hatékony energiafelhasználás szerepét és hétköznapi gyakorlatát saját példáján bemutassa, eredményeit minél szélesebb körben ismertesse.
– Hódmezővásárhely önkormányzata több projektben is elől járt abban, hogy az energiahatékonyságot növelje. Ilyen az Árpád utcai iskola teljes energetikai felújítása, az Erzsébet Kórház „A” épületének teljes energetikai felújítása, a Városház utca 1. épületének teljes energetikai felújítása, de mondhatnám a panel programot, amelyet a lakosokkal és az állammal összefogva valósítottunk meg. Jól látható megtakarítás a LED-es közvilágítás megvalósítása, amely évente 40 millió forintos megtakarítást jelent. A megújuló energiaforrásokban pedig elsősorban a termál energiában vagyunk jó helyzetben – mondta Hegedűs Zoltán települési képviselő.
A projektben a vásárhelyi önkormányzat, mint vezető partner nemcsak azt vállalta, hogy egy környezetvédelmi akcióprogram keretében intelligens mérőeszközöket szereltet fel az önkormányzati fenntartású intézményekben, hanem azt is, hogy a szemléletformálás jegyében a 2010-től 2013-ig fennálló projekt ideje alatt két Energianapot is szervez. Ezek egyikét 2012. november 30-án, pénteken, a Hódtói Sportcsarnokban tartották, amelyen játékos-ismeretterjesztő formában mutatták be az energiafelhasználás témakörét a vásárhelyi óvodásoknak, valamint az általános és középiskolás diákoknak.
– Délben kezdődött a program, ekkor egy másfél órás részben zajlottak az interaktív játékok, utána a Dodgem együttes adott koncertet. Délután egy második fordulóra is sor került, majd a rendezvény zárásaként ajándékokat sorsoltak a résztvevő fiatalok között – mondta Nagy Attila projektmenedzser.
A rendezvény a felnőttek számára is kínált érdekességeket, ugyanis különböző standoknál hasznos információkat szerezhettek, például a Széchenyi Programiroda energiahatékonysággal kapcsolatos KEOP pályázataiból kaphatnak ízelítőt.